A feltámadás ünnepe a pécskai katolikus egyházközségben

A pécskai Szentháromság római katolikus plébánia minél nagyobb számban be szeretné vonni a közösséget a húsvéti ünnepkörbe, főleg, hogy az egészségügyi korlátozások feloldásával újra akadálytalanul lehet megtartani a feltámadás ünnepét.

„Annak érdekében, hogy lelkiekben igazán átélhessük a liturgikus év legnagyobb eseményét, fontos a szertartásokon való részvétel a húsvétvasárnapot megelőző szent három nap alatt” – fogalmazott ft. Czeglédi Ferenc esperes-plébános.

A Nagyhéten a diákok számára két külön foglalkozást is szerveznek, húsvétvasárnap pedig ételszentelés lesz. A Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére ötödik éve szervezik meg az ünnepi fogások megáldását a római katolikus templomban, a délelőtt féltizenegykor kezdődő ünnepi szentmise keretében. Az ételszentelésbe, remélik, idén is sokan bekapcsolódnak.

A teljes ünnepi program a következő:

Nagycsütörtök – Az utolsó vacsora emlékére:

  • 17.00: „Jézus, kis tanítványai körében”
  • 19.00: Szentmise az utolsó vacsora emlékére

Nagypéntek:

  • 14.00: Ifjúsági keresztút
  • 15.00: Urunk szenvedésének és halálának ünneplése

Nagyszombat:

  • 20.00: Húsvét vigiliája

Húsvétvasárnap – Urunk feltámadása:

  • 9.00: Ünnepi szentmise a kápolnában
  • 10.30: Ünnepi szentmise és ételszentelés a templomban

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.