A bíróság érvénytelenítette a Vörös templom és a Luther-palota haszonélvezeti szerződését

Az Aradi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség megnyerte azt a pert, amelyet azért indított, hogy érvénytelenítsék a Vörös templom és a Luher-palota haszonélvezeti jogának átruházásáról szóló szerződést – tájékoztatott Peloc Piroska, az egyházközség tanácsosa. Mint mondta, csütörtökön kapták az értesítést, miszerint másodfokon is, ezúttal jogerős bírósági döntés alapján megsemmisült a két ingatlanra terhelt haszonélvezeti szerződés. A végzést később kapják meg, és valószínűleg csak tavasszal szerezhetnek érvényt neki, de a gyülekezet nagy sikernek könyveli el a târgovişte-i ítéletet (az alperes kérésére helyezték oda az ügyet). Az előzményekhez tartozik, hogy a volt lelkészt, Tóthpál Bélát a püspökség leváltotta tisztségéből fegyelmi vétség – többek között kiszakadási szándék, az egyházi vagyon hűtlen kezelése – miatt, sőt a papságból is kizárta. A volt pap ellen azért indított az egyház világi pert a bíróságon, mert Tóthpál nem ismerte el a fegyelmi bizottság határozatát, és nem volt hajlandó átadni a hivatalt. Mindennek tetejébe, 2009 nyarán Tóthpál és közvetlen pártfogói a gyülekezet vezetőségéből 29 évre átruházták a templom és a Luther-palota haszonélvezeti jogát az általuk létrehozott Autonóm Evangélikus Lutheránus Egyház Egyesületre, egy magán szervezetre (a templomba a Tóthpált el nem ismerő hívek csak tavaly januárban, több mint egy év után térhettek vissza). Ezt a szerződést semmisítette meg most a bíróság. Peloc Piroska azt is elmondta, hogy büntetőperek indultak, több személy is vád alá került hűtlen vagyonkezelés és hivatali visszaélés gyanújával.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.