A béke fontosságáról beszélt Csaba testvér a ségai templombúcsún

templobucsu segan 001A világban – a szomszédos Ukrajnában vagy a távoli Szíriában – dúló háborúk helyett békét, a családon belüli súrlódások helyett türelmet és megbocsátást, az egyén belső viaskodásaira megnyugvást kért Böjte Csaba szerda kora este az arad-ségai római katolikus templom búcsúján. A szentatyai üzenet, amelyet a ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója főcelebránsként hozott az aradi híveknek párhuzamba állítható a ségai templom védőszentjének, Lisieux-i Szent Teréznek 1896-ban megfogalmazott híres mondásával: „Az én hivatásom a szeretet”. Csaba testvér beszédében a nép nyelvén szólította meg a híveket, gondolatai megérintették a hallgatóság lelkét, és elgondolkodtathatták a templomban és a templom előtt is imádkozó gyülekezeti tagokat, illetve a testvéregyházközségekből érkezőket. A búcsúmise végén a ségai egyháztanács köszöntötte a gyülekezet lelki szolgálatát 25 éve ellátó plébánost, Király Árpád marosi főesperest. 89 éve október elseje Lisieux-i Szent Teréz, a külföldi missziók védőszentjének ünnepe. A francia karmelita szerzetesnővér Franciaország második patrónája. Az 19. században mindössze 24 évig élt Szent Teréz külön engedéllyel, 15 évesen lépett be a lisieux-i karmelita kolostorba, ahol gyenge egészségi állapota ellenére szigorú, önmegtartóztató életet élt. Szeretett volna Indokínába, Hanoiba jutni, hogy missziós munkát végezzen, de a tüdőbaj elhatalmasodott rajta. 1925-ben avatták szentté. templobucsu segan 004templobucsu segan 007

A rovatból ajánljuk:

Szörnyű megaláztatást kellett elviselniük a simonyifalvi deportáltaknak [AUDIO]
A faluból 59 lakost, férfiakat és nőket vittek a Szovjetunióba kényszermunkára, közül 13-an sosem tértek vissza a Gulag-lágerekből. Vasárnap az áldozatokra emlékeztek ökumenikus istentiszteleten, és megkoszorúzták a deportáltak emlékművét.
Balla Géza a Nemzet Gazdásza-címről: a ménesi borvidék díja ez [AUDIO]
Hivatásának tekinti a borvidék egykori dicsőgének visszaadását.
Nukleáris medicina laboratóriummal bővül az onkológia
Az aradi daganatos betegeknek nem kell máshova utazniuk a pontos diagnózisért és kezelésért.
Kihelyezett konzuli fogadónapot tartanak Aradon márciusban
Folytatódik a honosítás és a választási regisztráció, de lehetőség lesz különböző okmány-ügyintézésre is.