2017 viharos év volt, de 2018 sem lesz nyugodtabb [AUDIÓ]

Belpolitikai instabilitás uralta az óesztendőt.

Kormányválság, elégedetlenséget szülő és tüntetéseket szító törvénymódosító javaslatok, az Erdély Ó-Romániához csatolását kimondó gyulafehérvári román nemzetgyűlés centenáriumának előszele határozta meg a román belpolitikai életet az RMDSZ Arad megyei parlamenti képviselője szerint.

Faragó Péter ugyanakkor úgy véli, hogy az Arad megyei magyarság számára pozitív volt a 2017-es esztendő, legalábbis abból a szempontból, hogy ismét volt képviselője a törvényhozásban, és a helyi önkormányzatokban is viszonylag erős a magyar jelenlét a döntéshozásban és a végrehajtásban. Az elmúlt esztendőben végre saját tulajdonba került a megyei RMDSZ-székház is. Szerinte 2018-ban az erdélyi magyarságnak az lesz az egyik fő feladata, hogy bebizonyítsa a kisebbségekről megfeledkezni hajlamos többségi társadalomnak, mi mindennel is járult hozzá a magyarság az elmúlt száz évben Románia gazdasági-szellemi fejlődéséhez.

Faragó Péter parlamenti képviselőt, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnökét Pataky Lehel Zsolt kérte évértékelésre. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.