19 Arad megyei település villanyáram nélkül

Az erős havazás, hóvihar miatt Arad megyében 19 település marad villanyáram nélkül, a szolgáltató folyamatosan dolgozik és hárítják el a hibát. A legtöbb gond Halmágy (Hălmagiu) és Kishalmágy (Hălmăgel) környékén volt, több oszlopon is eltörtek a szigetelő kerámiák, leszakadtak a vezetékek. Az Enel ígéri, most hétvégén kijavítják a hibákat és visszaáll a szolgáltatás. Az Enel mai közleménye szerint 15 településen ismét égnek a lámpák.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.