Összeomlott a hajrában az UTA, csúfos vereséget szenvedett Craiován

UTA

Az aradi drukkerek Craiován is kitettek magukért, a csapat meg is köszönte a buzdítást, de nem a mutatott játékkal | Fotó: Facebook/UTA

A 67. percig tartotta magát az UTA a bajnoki címvédő Craiovai Universitatea ellen az elsőosztályú labdarúgó-bajnokság 2026–2027-es szezonjának első fordulójában, de aztán teljesen összeomlott az aradi csapat, és 4–0-s vereséggel távozott Olténiából.

A múlt bajnokság nyitó fordulójában is egymás ellen játszott a két csapat, csak akkor Aradon csaptak össze, és emlékezetes mérkőzésen, az UTA az utolsó tíz percben 0–3-ról állt fel, és kiharcolta a nem remélt döntetlent (3–3). Ezúttal a hajrá nem az aradiakról szólt, legalábbis nem pozitív értelemben…

A szombat esti craiovai mérkőzés első félideje kiegyenlített játékot hozott, mindkét csapat eljutott helyzetekig, ám a kapusok – Sava, illetve Gorcea – hibátlanul zártak, így a szünetre 0–0-val vonultak a felek. Hazai részről Nsimba és Anzor került közel a gólhoz, míg az aradiaknál Poszpelov és Alin Roman próbálkozásai jelentettek veszélyt.

A fordulás után azonban teljesen megváltozott a játék képe. A bajnoki címvédő, Román Kupa- és friss Szuperkupa-győztes Universitatea cseréi – Baiaram és Carlos Mora – új ritmust, nagyobb sebességet hoztak a támadásokba.

A nyomás a 62. percben érett góllá: Teles egy erőteljes, távoli lövéssel törte meg a gólcsendet, Baiaram előkészítése után.

A craiovaiak ezt követően sorra alakították ki a helyzeteket. Cicâldău kapufát lőtt, Elisor pedig centikkel maradt le a gólszerzésről. Az UTA egyetlen komoly lehetősége Marius Coman előtt adódott, ám Sava bravúrral hárított.

A hajrá teljes egészében a hazaiaké volt. A 87. percben Baiaram elegáns mozdulattal duplázta meg a különbséget, Mora újabb pontos passza után. Két perccel később Elisor fejjel talált a kapuba – szintén Mora centerezéséből –, majd a hosszabbításban Alomerovic öngólja állította be a 4–0-s végeredményt.

SuperLiga, 1. forduló:

  • Universitatea Craiova–UTA 4–0, gólszerzők: Teles (62.), Baiaram (87.), Elisor (89.), Alomerovic (90+3.)
  • FC Voluntari–FC Botoșani 2–2
  • FCSB–FC Argeș 2–0
  • Oțelul Galați–CFR 2–1
  • Kolozsvári Universitatea–Farul 2–1
  • Petrolul Ploiești–Dinamo 1–0
  • Vajdahunyadi Corvinul–FK Csíkszereda 3–0 (Aradon játszották)
  • Rapid–Sepsi OSK 2–0
Táblázat forrása: digisport.ro

Az UTA a 2. fordulóban az Oțelult fogadja (július 24-én, pénteken 18.30-tól)

A rovatból ajánljuk:

Konstancai kudarc: csak futott az eredmény után az UTA
Gólokban gazdag meccsen maradt alul az aradi csapat, és visszacsúszott az osztályozós helyre.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.