Hamarosan jön az 1 lejes napijegy

Călin Bibarț

Călin Bibarț polgármester javasolta az 1 lejes napijegy bevezetését | Képernyőmentés

Augusztus elsejétől Aradon lesz a legolcsóbb az országban a városi tömegközlekedés: a villamosokra és autóbuszokra érvényes napijegy 1 lejbe kerül majd, emellett az összes eddigi kedvezmény megmarad.

Jelenleg egy jegy 4,5 lejbe kerül, és 90 percig érvényes. Az új rendszerben az 1 lejes jeggyel egy teljes napon át lehet majd utazni a város területén villamoson és autóbuszon egyaránt. A heti bérlet 5 lejbe, a havi bérlet 20 lejbe kerül majd, szemben a jelenlegi 120 lejjel – közölte az Agerpres hírügynökséggel Claudiu Godja, az Aradi Tömegközlekedési Vállalat (CTP) igazgatója.

Az igazgató elmondta, hogy az új jegyeket már kinyomtatták, a megállókban működő pénztáraknál és a vállalat székhelyén lesznek megvásárolhatók.

Az elektronikus rendszerben július 31-ről augusztus 1-jére virradóra állítják át a tarifákat, hogy az utasok reggeltől online is az új árakon vehessenek jegyet.

Godja közlése szerint a vállalat folytatja a több éve bevezetett Zöld péntek programot is, így péntekenként továbbra is ingyenes lesz a tömegközlekedés Aradon.

Az igazgató beszélt arról is, hogy a CTP személyzethiánnyal küzd: további 15 villamosvezetőre és öt autóbuszsofőrre lenne szüksége, de a villamosvezetők képzése már folyamatban van.

Mint arról beszámoltunk, az aradi önkormányzat május 27-én hagyta jóvá a szimbolikus szintű jegyárakat. A döntést többek között azzal indokolták, hogy a kedvezőbb tarifák mérsékelhetik a városi autóforgalmat és a kipufogógázok okozta szennyezést, emellett Călin Bibarț polgármester mintegy kompenzálásként szánta a dráguló üzemanyagárak ellensúlyozására (miután az elöljáró korábbi terve, a tömegközlekedés ingyenesé tételéről nem valósulhatott meg a jogszabályi kötöttségek miatt).

Călin Bibarț korábban közölte, hogy tavaly a jegy- és bérleteladásokból mintegy 6 millió lej folyt be, miközben a CTP teljes költségvetése ennek körülbelül tízszerese volt, vagyis a tömegközlekedés eddig is jelentős önkormányzati támogatással működött.

 

Az augusztustól életbe lépő új tarifák:

  • Városi jegy: 1 lej / 24 óra
  • Felnőtt havi bérlet: 20 lej
  • Heti bérlet: 5 lej
  • Kéthetes bérlet: 10 lej
  • Nem névre szóló bérlet: 40 lej

Kedvezmények:

  • 50%-os kedvezményű havi bérlet: 10 lej
  • 50%-os kedvezményű heti bérlet: 2,50 lej

A városnéző kisvonat díja is egységesen 1 lej lesz felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

Az e-ticket rendszerben használatos „elektronikus pénztárcával” még kedvezőbb áron vásárolhatók több utazásra jogosító csomagok:

  • 6 utazás – 5 lej
  • 8 utazás – 7 lej

A nyugdíjasok 70 éves korig féláron válthatnak bérletet, a 70 év felettiek pedig ingyen utazhatnak; a közoktatásban részt vevő diákoknak is ingyenes marad a tömegközlekedés.

A rovatból ajánljuk:

Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.
Szerdától ismét használhatja a nagyközönség a belvárosi sportpályát
Több mint 7000 négyzetméteren sokféle sportágat lehet űzni a várhíd lábánál.