Simonyifalvi srácé a szezon legszebb NB I-es gólja [VIDEÓ]

A simonyifalvi származású Zsóri Dániel ollózós gólját választották a szurkolók a most véget ért idény legszebb góljának az élvonalbeli magyar labdarúgó-bajnokságban. A szövetség díjátadó RangAdó Gáláját hétfőn rendezték meg.

A 19. életévét még csak októberben betöltő csatár a Ferencváros ellen debütált a felnőttek között, és a 93. percben akrobatikus mozdulattal szerzett látványos gólja győzelmet ért a DVSC-nek (2–1 az utóbb a bajnoki címet elhódító Fradi ellen).

Zsóri Dániel simonyifalvi család gyermekeként látta meg a napvilágot a nagyváradi szülészeten, de az Arad megyei faluban cseperedett fel, ott is kedzett focizni. Tíz éves korában került Békéscsabára, ahol öt évet töltött a fociakadémián, onnan szerződtette a debreceni NB I-es klub – mesélte a játékos a Nemzeti Sportnak adott videóinterjúban, amelyet a csodagólja után készítettek a fiatalemberrel.

A DVSC első csapatában idén február 16-án mutatkozott be tétmeccsen, és hazai pályán ezzel az alábbi góllal szerezte meg a győzelmet:

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hétfői gáláján elhangzott, hogy a kategóriák győzteseiről a klubok döntöttek, a szokásoknak megfelelően a csapatkapitány és a vezetőedző mellett ezúttal is a keretek legfiatalabb és legidősebb játékosai szavazhattak az általuk legjobbnak vélt három-három személyre.

Az év legszebb NB I-es góljáról a szurkolók határoztak, akik közül a legtöbben a debreceni Zsóri Dániel ollózására voksoltak. A fiatal játékos, miután telefonon gratuláltunk neki, elárulta, hogy nagyon sokat jelent neki az elismerés, különösen, hogy a szurkolók szavazatai alapján nyert. Az elkövetkező egy-két hétben biztosan hazalátogat, mondta, és megígérte, hogy akkor egy iterjúban részletesebben mesél pályafutásáról, beilleszkedéséről, az NB I-es miliőről.

A RangAdó Gála díjazottjai:

  • A férfi NB I legjobb játékosa: Loic Nego (MOL Vidi FC)
  • A férfi NB I felfedezettje: Kiss Tamás (Puskás Akadémia)
  • A férfi NB I gólkirálya: Davide Lanzafame (Ferencváros) és Holender Filip (Budapest Honvéd) 16-16 gól
  • A férfi NB I legszebb gólja: Zsóri Dániel (Debreceni VSC)
  • A férfi NB I legjobb edzője: Herczeg András (Debreceni VSC)
  • A férfi NB I legjobb játékvezetője: Iványi Zoltán
  • Az NB I legsportszerűbb csapata: Mezőkövesd Zsóry FC
  • A női NB I legjobb játékosa: Fenyvesi Evelin (Ferencváros)
  • A női NB I felfedezettje: Pusztai Sára (Ferencváros)

A rovatból ajánljuk:

Ha egy üzlet beindul: gálázott az UTA az FK Csíkszereda ellen, zsinórban harmadik meccsét nyerve meg
Gólzáporos győzelmet aratott az aradi csapat hazai pályán szombaton kora este, az első osztályú labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában. A piros-fehérek immár két bajnoki és egy kupagyőzelmet számlálnak.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.
Továbbra is csak fut az eredmény után az UTA az új szezonban
Az aradi csapat eddigi három meccsén egyszer sem nyert, és utolsó előtti helyen áll.