Kizárta az UTA-t a szövetség

A Román Labdarúgó-szövetség közel egy tucat klub kizárásáról döntött, köztük az UTA-t is törölte soraiból.

Az aradi futballdrukkereknek azonban nem kell aggódniuk kedvenc csapatuk miatt, ugyanis a Marţian-Catanzariti üzletemberduó által birtokolt egyesületről van szó, amely a múlt bajnoki évadban a másodosztályban szerepelt, de anyagi csődje miatt nem fejezte be a pontvadászatot, a 2014–2015-ös idényben meg már rajthoz sem állt – pénz, játékosok, infrastruktúra hiányában.

A klub névhasználati jogával rendelkező és eredményeit öröklő, az alapoktól újjáépített mostani UTA jelenleg a harmadosztályú bajnokság negyedik csoportjában, dobogós helyről, a II. Ligába feljutásra esélyesként várja a tavaszi folytatást. Hazai meccseit az újaradi Motorul-pályán rendezi, a városi Neuman Ferenc-stadion átépítési munkálatai miatt.

A rovatból ajánljuk:

„Újrajátszák” a tavalyi szezon nyitómeccsét: Craiován kezd az új főszponzort bejelentő UTA
A bajnok és kupacímvédő, friss Szuperkupa-győztes ellen lép pályára.
Megnyílt a Gloria Stadion felújított futópályája a nagyközönség előtt
Hátra van még a munkálatok java, többek között a gyep cseréje és egy moduláris lelátó építése.
Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Egy válogatott játékosa apja puhatolózott a befektetési lehetőségekről.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.
Aradi albérletbe költözik a Corvinul, a Neuman Ferenc Arénában játssza hazai meccseit
Az élvonal újoncának stadionját újjáépítik, ezért ideiglenesen Arad lesz az otthona.