Forgalomkorlátozások a rali miatt

Május 7. és 9. között rendezik meg a 7. Arad Ralit, ami az országos bajnokság egyik futamának is számít.

Az autóverseny miatt a városközpontban már szerdától forgalomkorlátozásokat vezetnek be : május 6-án tehát 7 és 23 óra között lezárják a vilamos sínek menti parkolót (a Nmezeti Bank épületétől az evangélikus templomig) és a R. Veliciu utcát, 20.30 és 23 óra között pedig megállítják a gépjármű és a villamosközlekedést a főutcán a színháztól a Grigorescu utcai kereszteződésig, a másik oldalon pedig a Crişan és a Horia utcák között (ekkor tartják a szuperspeciális tesztjeit).

Máus 7-én, csütörtökön 17 és 22.30 óra között tilos lesz gépjárművel behajtani a városháza elé, ekkor tartják ugyanis a versenyzők bemutatását, a rajongók fotókat készíthetnek a ralisokkal, és autogramokat kérhetnek tőlük. Május 8-án, pénteken 7 órától szombat 23 óráig lezárják a forgalom előtt a központot, 17 és 22.30 között pedig a villamosokat is leállítják, mert akkor zajlik majd a szuperspeciális versenyszám.

Május 9-én, szombaton 18 és 23 óra között zárják le a Forradalom (Revoluţiei) sugárút Xenepol és Grigorescu utcák közötti szakaszát, ekkor lesz ugyanis a célba érkezés, majd az eredményhirdetés.

A megszorítások okozta kellemetlenségekért a városháza közleményben kért elnézést a lakosságtól.

A rovatból ajánljuk:

„Újrajátszák” a tavalyi szezon nyitómeccsét: Craiován kezd az új főszponzort bejelentő UTA
A bajnok és kupacímvédő, friss Szuperkupa-győztes ellen lép pályára.
Megnyílt a Gloria Stadion felújított futópályája a nagyközönség előtt
Hátra van még a munkálatok java, többek között a gyep cseréje és egy moduláris lelátó építése.
Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Egy válogatott játékosa apja puhatolózott a befektetési lehetőségekről.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.
Aradi albérletbe költözik a Corvinul, a Neuman Ferenc Arénában játssza hazai meccseit
Az élvonal újoncának stadionját újjáépítik, ezért ideiglenesen Arad lesz az otthona.