Elmaradt a görögtűz – őrzi 3. helyét a Dárdai-csapat

A döntetlennel Magyarország megerősítette a még pótselejtezőt érő harmadik helyét a csoportban.

Nem született gól a 2016-os Európa-bajnoki selejtezők idei tavaszi nyitányának budapesti meccsén, amelyen a sorozat negatív meglepetéscsapata, az F-csoportban utolsó helyen álló görög labdarúgó-válogatott vendégszerepelt a magyarok legjobbjai ellen. A viszonylag kiegyenlített első félidő után elszántabban kezdték a vendégek a második játékrészt, úgy tűnt, hogy Dárdai Pál legénysége csak a védekezésre összpontosít, aztán az utolsó fél órában már kezdeményeztek a hazaiak is, sőt a hajrában két nagy helyzetük is akadt a magyaroknak, de ezek kimaradtak. A gól nélküli döntetlennel Magyarország megerősítette ugyan a még pótselejtezőt érő harmadik helyét, viszont távolabb került a feröeriek ellen minimális győzelmet arató románoktól és az észak-írektől.

Magyarország–Görögország 0–0.

Észak-Írország–Finnország 2–1, gólszerzők: K. Lafferty (33. és 38. p.), illetve Sadik (90+1. p.).

Románia–Feröer-szigetek 1–0, gólszerző: Keserű (21. p.).

 

1.         Románia                      5          4          1          0          7–1      13

2.         Észak-Írország             5          4          0          1          8–4      12

3.         Magyarország              5          2          2          1          4–3      8

4.         Finnország                   5          1          1          3          5–7      4

5.         Feröer-szigetek            5          1          0          4          2–7      3

6.         Görögország                5          0          2          3          1–5      2

Következik (június 13.): Finnország–Magyarország, Feröer-szigetek–Görögország, Észak-Írország–Románia.

A rovatból ajánljuk:

„Újrajátszák” a tavalyi szezon nyitómeccsét: Craiován kezd az új főszponzort bejelentő UTA
A bajnok és kupacímvédő, friss Szuperkupa-győztes ellen lép pályára.
Megnyílt a Gloria Stadion felújított futópályája a nagyközönség előtt
Hátra van még a munkálatok java, többek között a gyep cseréje és egy moduláris lelátó építése.
Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Egy válogatott játékosa apja puhatolózott a befektetési lehetőségekről.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.
Aradi albérletbe költözik a Corvinul, a Neuman Ferenc Arénában játssza hazai meccseit
Az élvonal újoncának stadionját újjáépítik, ezért ideiglenesen Arad lesz az otthona.