Bejutott a Román Kupa csoportkörébe az UTA

Hazai környezetben, de a Temes megyei Újszentes pályaválasztásával 1–0-ra legyőzte másodosztályú ellenfelét az UTA a labdarúgó Román Kupa rájátszásában, csütörtök este.

A győztes találatot az aradiak gólfelelőse, a szlovák Andrej Fábry szerezte a 88. percben. Az UTA – amely a legutóbbi kiírásban az elődöntőig menetelt – ezzel bejutott a sorozat csoportkörébe, amelyben 24 csapat érdekelt: az aradiakon kívül másik 14 élvonalbeli együttes, továbbá hat másod- és három harmadosztályú gárda.

A csapatokat a szeptember 6-i sorsoláson négy hatfős csoportba osztják be, amelyekben úgynevezett svájci rendszerben, három meccset vív mindegyik. A csoportok első két-két helyezettje jut a negyeddöntőbe, onnan már egyenes kieséses rendszerben folytatják a küzdelmeket.

A játékos és a drukkerek az infarktus miatt szerdán szívműtéten átesett Mircea Rednic vezetőedzőnek ajánlották a győzelmet. Az UTA kispadján a meccsen Sorin Rădoi másodedző ült.

A trénert időközben kiengedték a kórházból.

A másik Arad megyei csapat, a 3. ligás Pécskai Progresul is továbbjutott, miután hazai pályán 4–1-re verte a szintén harmadosztályú, Mehedinți megyei Viitorul Șimiant.

A rovatból ajánljuk:

Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.
Továbbra is csak fut az eredmény után az UTA az új szezonban
Az aradi csapat eddigi három meccsén egyszer sem nyert, és utolsó előtti helyen áll.