Angliában és a Barca-akadémián képzett magyarországi tinédzsert igazolt az UTA

Codru Grădinariu sportigazgató és Sámson Ábris Aniatar | Fotó: uta-arad.ro

Codru Grădinariu sportigazgató és Sámson Ábris Aniatar | Fotó: uta-arad.ro

Kedd este jelentette be az UTA a hivatalos felületein, hogy leszerződtette a budapesti THSE Szabadkikötő 17 éves játékosát, Sámson Ábris Aniatart.

A tinédzser három évre írt alá az első osztályú labdarúgó-bajnokság 12. helyén álló aradi csapathoz.

Sámson Angliában ismerkedett a futball alapjaival, utóbb pedig öt éven keresztül a Barcelona közép-európai akadémiáján, a budapesti Barca Academy-n csiszolták a tudását – olvasható az UTA Facebook-oldalán. A ballábas baloldali középpályás az utóbbi fél évet a magyarországi negyedik ligában (a BLASZ első osztályában) szerepelt a fiatalokat nevelő THSE Szabadkikötő tagjaként – írta az MTI.

A 2006-os születésű fiatal játékos, aki október 4-én lesz 18 éves a nyári alapozást már az UTÁ-val végezte, de szerződtetését csak most tudták nyélbe ütni.

„Nagyon köszönöm a Barca akadémiájának, hogy az elmúlt években sok gondossággal és törődéssel kisérték a fejlődésemet, ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy egy ilyen profi klubba szerződhettem. Nagyon várom, hogy az UTA Arad csapatában, szuper körülmények között, meggyőzően mutatkozhassak be a román első osztályban” – idézte az utánpótlásműhely a csatárt.

A rovatból ajánljuk:

Ha egy üzlet beindul: gálázott az UTA az FK Csíkszereda ellen, zsinórban harmadik meccsét nyerve meg
Gólzáporos győzelmet aratott az aradi csapat hazai pályán szombaton kora este, az első osztályú labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában. A piros-fehérek immár két bajnoki és egy kupagyőzelmet számlálnak.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.
Továbbra is csak fut az eredmény után az UTA az új szezonban
Az aradi csapat eddigi három meccsén egyszer sem nyert, és utolsó előtti helyen áll.