Újabb díj Karnyónénak

A Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című koprodukciója lett a legjobb előadás a 12. Soltis Lajos Országos Színházi Találkozón (SLOSZT). A fesztivált október 5–9. között tartották a Vas megyei Celldömölkön.

A fesztiválra olyan társulatok előadásait válogatták be, amelyek a közösségi gondolkodás, a társadalmi problémákra való érzékenység, a nyitottság és az elfogadás értékei mentén működnek. Öt nap alatt 6 helyszínen 14 csapat 17 produkcióját láthatta a közönség. A progresszív szemléletű produkciók mellett koncert-színház, színházi nevelési program, monodráma, valamint diákoknak és gyerekeknek szóló előadások is szerepeltek a seregszemle sokszínű versenyprogramjában. A Soltis Lajos nevével fémjelzett fődíjat idén a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciója érdemelte ki – írta sajtóközleményében az aradi társulat.

Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című színdarabját Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház művészeti vezetője állította színpadra a Déryné-program keretében. Idén júniusban díjakkal jutalmazták az előadást a 27. Nagybányai ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Tapasztó Ernő a legjobb rendezés díját vette át, Gerner Csaba színművész pedig az előadásban nyújtott alakításáért megnyerte a legjobb férfi alakítás díját. Szintén júniusban az előadás két díjat szerzett a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválján. A szakmai zsűri a legjobb női mellékszereplő díját Éder Enikőnek ítélte oda, Gerner Csaba pedig a legjobb férfi mellékszereplő díját nyerte el.

Az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház előadása bekerült a 31. Országos Színházi Fesztivál programjába is. A legrangosabb romániai színházi szemle november 6–14. között zajlik, online felületen, és az előző évadban született legfontosabb hazai produkciókat vonultatja fel.

A rovatból ajánljuk:

Nagyoperettel folytatódik a nagyszínházi évad a kamaraszínházban
A Cigánybárót mutatja be a Magyar Zenés Színház szeptember 8-án Aradon.
Ártalmatlan tolvajok – kétértelmű csínytett Arad megye négy településén
Az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Jókai Színház vígjátéka.
HOBO-életműkoncert a nyári színházban
Földes László legismertebb dalai és legfontosabb mesterművei hangzanak el.
Pécs Napja Aradon: baranyai épített és természeti értékek képeken
Augusztus 18-án nyílik meg a Mecseki Fotóklub kiállítása a Clio-teremben
Szabad ég alatt – operettslágerek az Aradi Kamaraszínház műsorán
Vasárnap a művelődési központ „nyári színházában” lép fel az Operettissimo együttes.
Formabontó színházi duett Rezes Judittal és Szabó Győzővel a kamaraszínház műsorán
A Loveshake – Az élet összeráz című előadás egy párkapcsolati történet.