„Örvendtem, hogy a filmem érzelmeket váltott ki a nézőkből” [AUDIO]

A múlt vasárnap vetítették az Aradi Kamaraszínházban Groșan Cristina első nagyjátékfilmjét A legjobb dolgokon bőgni kell című vígjátékot.

A fiatal rendező az elmúlt években vált szélesebb körben ismerté, az aradiak büszkeségére, ugyanis Groșan Cristina Aradon született, és kolozsvári tanulmányai után vezetett az útja Magyarországra, ahol már tíz éve alkot.

Első nagyjátékfilmjének az ősbemutatója tavaly volt a Szarajevói Nemzetközi Filmfesztivál központi versenyén, később pedig a főszerepet alakító Rainer-Micsinyei Nóra elnyerte a Boszporusz Filmfesztiválon a legjobb színésznőnek járó díjat. A romániai mozik egy része már játszotta a filmet, de Aradon első ízben láthatta a közönség március 27-én, így a rendező is érthető izgalommal várta az eseményt.

Groșan Cristinával a filmről, eddigi alkotásairól, a kelet-közép-európai alkotói környezetről a vetítés előtt beszélgetett Pataky Lehel Zsolt. Hallgassa meg  a Temesvári Rádió Magyar adásában is elhangzó interjút:

A rovatból ajánljuk:

Nagyoperettel folytatódik a nagyszínházi évad a kamaraszínházban
A Cigánybárót mutatja be a Magyar Zenés Színház szeptember 8-án Aradon.
Ártalmatlan tolvajok – kétértelmű csínytett Arad megye négy településén
Az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Jókai Színház vígjátéka.
HOBO-életműkoncert a nyári színházban
Földes László legismertebb dalai és legfontosabb mesterművei hangzanak el.
Pécs Napja Aradon: baranyai épített és természeti értékek képeken
Augusztus 18-án nyílik meg a Mecseki Fotóklub kiállítása a Clio-teremben
Szabad ég alatt – operettslágerek az Aradi Kamaraszínház műsorán
Vasárnap a művelődési központ „nyári színházában” lép fel az Operettissimo együttes.
Formabontó színházi duett Rezes Judittal és Szabó Győzővel a kamaraszínház műsorán
A Loveshake – Az élet összeráz című előadás egy párkapcsolati történet.