Aradon is fellép Mága Zoltán erdélyi turnéján [FRISSÍTVE]

Mága Zoltán hegedűművész, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett, Prima Primissima díjas magyar zenész, az RMDSZ Nőszervezetének meghívására Erdély tizenhét városában koncertezik július 29. és augusztus 7. között.

Az idei karitatív rendezvénysorozat célja az ukrajnai, illetve kárpátaljai magyar közösség, valamint a helyi közösségekben élő rászorulók segítése. A koncertek bevételét és a beérkezett adományokat a területi szervezetek minden településen a rászorulók megsegítésére fordítják.

A rendezvénysorozat helyszínéül idén is a templomok szolgálnak, és annak érdekében, hogy minden érdeklődőnek biztosítva legyen a belépése a helyszínen, előzetesen adománylapokat lehet igényelni az RMDSZ Nőszervezeténél.

A szervezőknek kettős céljuk van: egyrészt olyan élményeket akarnak nyújtani, ami a közösségeket megerősíti, összetartja, másrészt pedig hathatós segítséget akarnak nyújtani a rászorulóknak.

Az események helyszíni szervezését az RMDSZ megyei és területi Nőszervezetei vállalták. További részletekről a helyi szervezeteknél lehet érdeklődni.

FRISSÍTÉS: Aradon augusztus 7-én, vasárnap 16 órától az Arad Belvárosi Református Templomban ad hangversenyt Mága Zoltán. Mivel a helyek száma korlátozott, a belépés a jótékonysági adománylapok felmutatásával történik. Egy jótékonysági adománylap ára 20 lej. Az adománylapot az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában lehet kiváltani (Episcopiei utca 32. szám) augusztus elsejétől, hétfőtől kezdődően munkanapokon 9–17 óra között (pénteken 9–13 óra között).

Az aradi koncert bevételének egy részét az Alma Mater Alapítványnak ajánlják fel, a másik részét, tekintettel az ukrajnai háborúra, az ott élő magyar közösség megsegítésére fordítják.

A rovatból ajánljuk:

Nagyoperettel folytatódik a nagyszínházi évad a kamaraszínházban
A Cigánybárót mutatja be a Magyar Zenés Színház szeptember 8-án Aradon.
Ártalmatlan tolvajok – kétértelmű csínytett Arad megye négy településén
Az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Jókai Színház vígjátéka.
HOBO-életműkoncert a nyári színházban
Földes László legismertebb dalai és legfontosabb mesterművei hangzanak el.
Pécs Napja Aradon: baranyai épített és természeti értékek képeken
Augusztus 18-án nyílik meg a Mecseki Fotóklub kiállítása a Clio-teremben
Szabad ég alatt – operettslágerek az Aradi Kamaraszínház műsorán
Vasárnap a művelődési központ „nyári színházában” lép fel az Operettissimo együttes.
Formabontó színházi duett Rezes Judittal és Szabó Győzővel a kamaraszínház műsorán
A Loveshake – Az élet összeráz című előadás egy párkapcsolati történet.