Adventi hangverseny a Kultúrpalotában

Az aradi Kölcsey Egyesület szervezésében december 9-én, pénteken 18 órától tartják meg a hagyományos Adventi hangversenyt az aradi Kultúrpalotában.

Közreműködik az aradi egyesített Baptista kórus (karigazgató dr. Sallai Jakab és Szűcs János), Duffner Melinda mezzoszoprán, a kolozsvári Állami Filharmónia magánénekese, dr. Miklós Noémi egyetemi adjunktus, kolozsvári orgonaművész és a Dan Crișan karnagy vezette kamarazenekar.

Az előadás szünetében kapható lesz a 3Havi Szemle Fábián Gábor-emlékszáma, mely a református templom építésének 175. és Fábián Gábor halálának 145. évfordulójára jelent meg, ugyanakkor a Feszty Árpád – Triptichon c. kiadványt is megvásárolhatják az érdeklődők.

Ingyenes belépők igényelhetők az RMDSZ-nél, Nagy Gabriellánál a Nyugati Jelennél, Berecz Gábornál egyesületi elnöknél (telefonszám: 0723/897–746), Erdélyi Istvánnál (0721/706–994), Fekete Károly egyesületi alelnöknél (0722/350–238).

A rovatból ajánljuk:

Nagyoperettel folytatódik a nagyszínházi évad a kamaraszínházban
A Cigánybárót mutatja be a Magyar Zenés Színház szeptember 8-án Aradon.
Ártalmatlan tolvajok – kétértelmű csínytett Arad megye négy településén
Az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Jókai Színház vígjátéka.
HOBO-életműkoncert a nyári színházban
Földes László legismertebb dalai és legfontosabb mesterművei hangzanak el.
Pécs Napja Aradon: baranyai épített és természeti értékek képeken
Augusztus 18-án nyílik meg a Mecseki Fotóklub kiállítása a Clio-teremben
Szabad ég alatt – operettslágerek az Aradi Kamaraszínház műsorán
Vasárnap a művelődési központ „nyári színházában” lép fel az Operettissimo együttes.
Formabontó színházi duett Rezes Judittal és Szabó Győzővel a kamaraszínház műsorán
A Loveshake – Az élet összeráz című előadás egy párkapcsolati történet.