Zimándi és szentpáli magyar néptánccsoportok is fellépnek az Európa-napon

néptánc

A szentpáli kis néptáncosok egy archív felvételen | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Május 9-én tartják az Európa-napot, amit Aradon a Katedrális téren ünnepelnek meg, többek között a városban élő nemzetiségek néptáncegyütteseinek fellépésével.

Az Európa-napot az Európai Uniós születésnapjának tartják, és az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat emlékére szervezik meg. Az aradi önkormányzat és a városi kulturális központ szervezésében pénteken 16 és 18 óra között a Katedrális (egykori Tököli) téren, a volt Nagypiac helyén ünnepi műsort tartanak, melyen fellép többek között:

  • a Doma Art Style együttes,
  • a Gyerekpalota Zărandul Néptáncegyüttese,
  • a zimándújfalui Csillagvár és a szentpáli Szélrózsa néptáncegyüttesek,
  • a Banat-ja Egyesület német néptánccsoportja,
  • a szerb Kolo Néptáncegyüttes,
  • a vingai Balgarče bolgár népi együttes,
  • a nagylaki szlovák „Salašan” népi együttes,
  • az aradi Terne Roma cigány néptáncegyüttes,
  • az ukrán kisebbség Veselka néptáncegyüttese.

Az ortodox katedrális előtt szabadtéri kiállításon mutatják be az Arad megyében élő nemzeti közösségek történetét. 

A rovatból ajánljuk:

Bevált az 1 lejes napjegy a városháza szerint
Augusztus elsejétől 24 óráig érvényes, mindössze 1 lejbe kerülő jeggyel lehet utazni a tömegközlekedési vállalat (CTP) autóbuszaival és villamosaival Aradon és az elővárosi útvonalakon. Az eladott jegyek száma majdnem megháromszorozódott, a bérleteké majdnem megduplázódott.
Adománygyűjtés az eredeti Fábián Gábor-szobor újbóli felavatására
Évtizedeken keresztül elveszettnek hitték, de a Kultúrpalota felújításakor előkerült a múzeum raktárából.
Az Aradi Magyar Napok programja
A szervezők által eddig közzétett részletes programokat ismertetjük.
Választható tantárgy lesz a középiskolában a csillagászat [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász és középiskolai tanár szerint mindenkit lenyűgözi a csillagászat.