Vörös forgatókönyv lép életbe Aradon

Pénteken meghaladta a három ezreléket Aradon a koronavírus-fertőzések átlaga az elmúlt 14 napban, ezért életbe léptetik az úgynevezett vörös forgatókönyvet – közölte délután a megyei vészhelyzeti bizottság.

A Tóth Csaba prefektus által elnökölt bizottság szerint pénteken 3,65 ezrelék volt a fertőzési ráta, ennek értelmében elrendelték a színház- és előadótermek bezárását, az éttermek nyitva tartását pedig felfüggesztették (egész pontosan csak elvitelre főzhetnek).

Az aradi tanintézetekben március 8-tól, hétfőtől a harmadik számú forgatókönyv szerint zajlik a tanítás, azaz csak az óvodások és az elemisták (0–4. osztályosok) lehetnek jelen a tantermekben; a felsősök zöme eddig is távoktatásban vett részt Aradon, de most már a végzős évfolyamok diákjai is, akik eddig még bejárhattak, áttérnek az online oktatásra.

Tisztelt szülők és kedves diákok! Megint változik a helyzet. A tanfelügyelőség által ma, 2021. március 5-én közölt...

Közzétette: Csiky Gergely Főgimnázium Arad – 2021. március 5., péntek

A közleményben kiemelték: az egészségügyi minisztérium új, a fertőzési gócokat is figyelembe vevő számítási módszere alapján lépte át Arad a három ezrelékes határt, a régi számítás szerint kisebb lenne az arány.

Arad megyében a megyeszékhelyen kívül Kürtös, Szépfalu és Halmágycsúcs került pénteken vörös zónába, illetve Szemlak esetében újabb két hétre meghosszabbították a vörös forgatókönyvet. Zimándújfalu „felszabadult”, ott 1,5 ezrelék alá csökkent a ráta.

A rovatból ajánljuk:

Nagy sikernek örvendett a napközi tábor a pasztorációs központban [AUDIO]
Az első ízben meghirdetett táborba több mint negyvenen jelentkeztek, ami arra utal, hogy van igény az olyan programokra is, amelyeken a kézügyesség, a barkácsolás, a közös játék mellett a hitéletre, a keresztény értekre is hangsúlyt fektetnek.
Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztustól Aradon lesz a legolcsóbb a tömegközlekedés, és az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.