Változik a forgalmi rend három aradi utcában

Március 31-től, péntektől egyirányúvá válik három aradi utca – közölte a városháza sajtóosztálya.

Az egymással párhuzamos Radnai utat és a Păstorului utcát összekötő utcákról van szó: a Crinului és a Viorelelor utcák a a radnai út felől behajtva válnak egyirányúvá, a Maximilian utca pedig a Păstorului utca felől a Radnai út irányába.

Arra kérik a gépjárművezetőket, hogy nem megszokásból vezessenek a környéken, hanem figyeljék a forgalmi táblákat. Az első nap a helyi rendőrség a helyszínen fogja biztosítani a zavartalan közlekedést.

A rovatból ajánljuk:

Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint a belügyi alkalmazottak 200 és 400 euró közötti összegeket fogadtak el azért, hogy a gyakorlati vizsgát meghamisítsák, és a jelentkezőket jogosítványhoz segítsék. Azokkal szemben, akik nem adtak pénzt, a vizsgabiztosok a nyomozók szerint szigorúbbak voltak.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
Az Országos Egészségbiztosító Pénztár legfrissebb adatai szerint Arad megyében a kórházi ágyak átlagos kihasználtsága 82,5 százalék, ennél csak Ilfov megyében magasabb: 83,5 százalék.
Szerdától ismét használhatja a nagyközönség a belvárosi sportpályát
Több mint 7000 négyzetméteren sokféle sportágat lehet űzni a várhíd lábánál.
Forgalomkorlátozás a mikelakai felüljárón augusztus közepéig
Július 6. és 14. között, a villamossínek felújítása miatt.