Tóth Sándorra, a forradalom magyarországi áldozatára emlékeztek

Szerda délben, halálának 31. évfordulóján Aradon megkoszorúzták az 1989-es romániai forradalom egyetlen magyarországi áldozatának, néhai Tóth Sándornak a kopjafáját a Maros-parti sétányon.

A hódmezővásárhelyi gépkocsivezető segélyszállítmányokat hozott Magyarországról a temesvári forradalmároknak és a lakosságnak, ám a szállítmány nem ért célba, mert az aradi várhídon 1989. december 23-án hajnalban tüzet nyitottak a teherautóra, és az akkor 44 éves Tóth Sándor a helyszínen életét vesztette.

A vétekeset azóta sem derítették ki és nem vonták felelősségre. Aradon már Tóth Sándor halálának első évfordulóján kopjafát állítottak, és a híd közelében a hódmezővásárhelyi gépjárművezető emlékét márványtábla is őrzi az egyik háztömb falán, s az ő nevét viseli a Maros-parti sétánynak az a szakasza.

A koranavírus-járvány és az emiatt hozott határátlépési szigorítások következtében a szerdai megemlékezésen sem a hódmezővásárhelyi önkormányzat képviselői, sem Tóth Sándor özvegye, Nóra asszony nem lehetett jelen a koszorúzáson, amelyet szűk körben, a forradalmárszervezetek néhány tagja és helyi magyar közéleti szereplők, illetve egyházi képviselők jelenlétében tartottak meg.

A rovatból ajánljuk:

Bevált az 1 lejes napjegy a városháza szerint
Az eladott jegyek száma majdnem megháromszorozódott, a bérleteké majdnem megduplázódott.
Adománygyűjtés az eredeti Fábián Gábor-szobor újbóli felavatására
Évtizedeken keresztül elveszettnek hitték, de a Kultúrpalota felújításakor előkerült a múzeum raktárából.
Az Aradi Magyar Napok programja
A szervezők által eddig közzétett részletes programokat ismertetjük.
Választható tantárgy lesz a középiskolában a csillagászat [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász és középiskolai tanár szerint mindenkit lenyűgözi a csillagászat.