Rendhagyó ballagás a Nemzedékek Találkozóján [AUDIO]

Tizenhatodik alkalommal szervezte meg szombaton az Alma Mater Alapítvány a Nemzedékek Találkozóját az aradi magyar oktatásban végzett „véndiákok” számára.

Az ünnepi szentmisét Szilvágyi Zsolt temesvár-józsefvárosi plébános, a Csiky Gergely Főgimnázium egykori diákja celebrálta. A prédikációban emlékeztetett: minden résztvevő „diáktárs”, az idősebb generáció tagjait pedig arra kérte, bátorítsák, biztassák az ifjabb nemzedék tagjait, és irányt is mutassanak nekik. 

A kisszentmiklósi baptista gyülekezet csengettyűs kara után Heinczinger MIklós, a Misztrál együttes tagja adott elő megzenésített verseket, majd a Csiky Gergely Főgimnázium 2019–2020-as évfolyamának koronavírus-járvány miatt elmaradt ballagási ünnepségét „pótolták be”. A jelenlévő tavalyi végzősök átvehették a jelképes útravalót tartalmazó tarisznyát, okleveleiket és jutalmaikat.

A templomi ünnepség után a résztvevők átvonultak a Jelen Házba, ahol az Alma Mater Alapítvány 30 éves éfvordulójára kiadott monográfiát mutatta be Nagy István szerkesztő és Zakar Péter történész, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese.

  • Az ünnepségről Pataky Lehel Zsolt számolt be a Temesvári Rádió Magyar adásában. Hallgassa meg:

VIDEO a rendezvényről:

 

A rovatból ajánljuk:

Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.
Szerdától ismét használhatja a nagyközönség a belvárosi sportpályát
Több mint 7000 négyzetméteren sokféle sportágat lehet űzni a várhíd lábánál.