Okostáblát kapott a szentpáli iskola is

Faragó Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő, a Pro Identitas Egyesület elnöke, és Péró Tamás Arad megyei önkormányzati képviselő csütörtök reggel átadták az egyesület által megpályázott okostáblát a Szentpáli Általános Iskola elemi osztályos diákjai számára.

Az első ilyen tábla múlt héten jutott el a Majláthfalvi Általános Iskolába.

Sandu Krisztián, Sofronya község – oda tartozik közigazgatásilag Szentpál – polgármestere, Andreea Ioana Petrișor-Coltis igazgató, illetve az iskola pedagógusai nagy örömmel fogadták a támogatást, amely a következő hetekben kerül majd fel az összevont elemi osztályba, megkönnyítve a kisdiákok és tanárok munkáját egyaránt.

A gyerekek egy meglepetéssel is készültek, egy miniatűr okostáblát ajándékoztak Faragó Péter köszönő üzenetekkel és rajzokkal.

„A Pro Identitas Egyesület kiemelkedő hangsúlyt fektet az oktatásra, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy az Arad megyei magyar oktatási intézményekben korszerű eszközökkel, beruházásokkal könnyítse meg a diákok és tanárok munkáját egyaránt” – áll az RMDSZ közleményében.

A beruházás a Magyar Kormány támogatásával, a Bethlen Gábor Alapon keresztül valósulhatott meg.

A rovatból ajánljuk:

Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A következő hetekben tovább romolhat a helyzet, és a szárazság várhatóan szeptember végéig tart. Ezért a vízügyi szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy a rendelkezésre álló vizet „ésszerűen és takarékosan” használják.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.
Szerdától ismét használhatja a nagyközönség a belvárosi sportpályát
Több mint 7000 négyzetméteren sokféle sportágat lehet űzni a várhíd lábánál.