Nemzetközi rádióamatőr-találkozót szerveznek Pécskán

Az egyik legnagyobb hagyományú pécskai esemény a Nemzetközi Rádióamatőr Találkozó, amelyet a néhai Bán Béla fizikatanár és rádióamatőr indított.

Minden év májusában az Arad megyei kisvárosban gyűlnek össze a sportág és technika kedvelői beszélgetni, eszmét cserélni.

A 19. kiadásra pénteken és szombaton kerül sor, a város Arad felőli bejáratánál lévő sportcsarnokban. Pénteken a vendégek fogadása, 20 órától vacsora, majd a korábbi kiadások összefoglalója szerepel a programban.

Szombaton 8–10 óra között vásár szerveznek, 10 órakor tartják a hivatalos megnyitót, ezt szakmai bemutatók és kiállítások követik.

A rovatból ajánljuk:

Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint a belügyi alkalmazottak 200 és 400 euró közötti összegeket fogadtak el azért, hogy a gyakorlati vizsgát meghamisítsák, és a jelentkezőket jogosítványhoz segítsék. Azokkal szemben, akik nem adtak pénzt, a vizsgabiztosok a nyomozók szerint szigorúbbak voltak.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
Az Országos Egészségbiztosító Pénztár legfrissebb adatai szerint Arad megyében a kórházi ágyak átlagos kihasználtsága 82,5 százalék, ennél csak Ilfov megyében magasabb: 83,5 százalék.
Szerdától ismét használhatja a nagyközönség a belvárosi sportpályát
Több mint 7000 négyzetméteren sokféle sportágat lehet űzni a várhíd lábánál.
Forgalomkorlátozás a mikelakai felüljárón augusztus közepéig
Július 6. és 14. között, a villamossínek felújítása miatt.