Most és jövő pénteken 20 óráig tarthatnak nyitva az üzletek

Április 23-án és 30-án est hat helyett csak nyolc órakor kell bezárniuk a – nem kulcsfontosságú – üzleteknek azokon a településeken, ahol meghaladja a 4 ezreléket a koronavírus-fertőzés aránya az utóbbi két hétben.

Az Arad Megyei Prefektúra által közölt döntés összhangban van az Országos Vészhelyzeti Bizottság rendelkezésével, amely az ortodox húsvétra való tekintettel enyhített a korlátozásokon. E szerint április 23-án és 30-án, a virágvasárnapot megelőző pénteken, illetve a görögkeleti nagypénteken a 4 ezreléket meghaladó fertőzöttségű településeken nem kell bezárni 18 órakor az üzleteket, hanem csak 20 órakor.

A kijárási tilalom azonban hétvégén továbbra is 20 órakor kezdődik 22 óra helyett (ahol 7,5 ezreléknél nagyobb az arány, a hét minden napján ez a szabály).

A május elsejéről 2-ra virradó éjjel, húsvét hajnalán eltörlik a kijárási tilalmat, de csak az tartózkodjon az utcán, aki részt vesz az ortodox feltámadási ünnepen – hangoztatták a rendőrök.

Arad megyében pénteken már csak Décsén és Soborsinban haladta meg a 7,5 ezreléket az arány (13,29, illetve 7,90), 4 ezrelék felett pedig Borosjenő, (4,07), Mácsa (4,55), Berzova (5,56), Bélhagymás (6,49) és Menyháza (6,87) szerepel.

Aradon 3,89 ezrelék volt a hivatalos adat, de a hétvégi korlátozásokat (18 órai boltzár, 20 órától kezdődő kijárási tilalom) csak akkor oldják fel, ha 3,5 ezrelék alá csökken az arány, s akkor is a jelentést követő napon.

A rovatból ajánljuk:

Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztus elsejétől Aradon lesz a legolcsóbb az országban a tömegközlekedés: a villamosokra és autóbuszokra érvényes napijegy 1 lejbe kerül majd, emellett az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes lesz az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.