Mint hal a vízben! [AUDIO]

A hivatását tekintve testnevelőtanár, később önkormányzati képviselő, majd polgármester Almási Vince mindig szívügyének tekintette az ifjúság testi-lelki nevelését és a közösségépítést.

42 évvel ezelőtt, 1980-ban szervezte meg az első úszótanfolyamot a kisiratosi Almási Vince. Akkor még a községközpontba, Kürtösre jártak a gyerekek, majd a helyi termálfürdő megnyitása után Kisiratoson zajlott az úszásoktatás.

A hivatását tekintve testnevelőtanár, később önkormányzati képviselő, majd polgármester Almási Vince mindig szívügyének tekintette az ifjúság testi-lelki nevelését és a közösségépítést. A korábbi elöljáró, aki nagy érdemeket szerzett a magyar határ menti falu közigazgatási önállósodásában, nemzedékek sorát tanította meg úszni. Az egykori tanítványok ma már saját gyerekeiket viszik hozzá tanulni, és nyugdíjba vonulása után újraéledtek az úszótanfolyamok.

Az idei nyári vakáció első heteiben is megszervezték közel háromtucatnyi résztvevővel, akik az alapok elsajátítása mellett közösségi élményekkel is gazdagodtak. A tanfolyam végén beszélgetett Almási Vincével az úszásoktatásról és a közösségszervezés terén folytatott töretlen munkáról Pataky Lehel Zsolt. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

 

A rovatból ajánljuk:

Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A következő hetekben tovább romolhat a helyzet, és a szárazság várhatóan szeptember végéig tart. Ezért a vízügyi szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy a rendelkezésre álló vizet „ésszerűen és takarékosan” használják.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.
Szerdától ismét használhatja a nagyközönség a belvárosi sportpályát
Több mint 7000 négyzetméteren sokféle sportágat lehet űzni a várhíd lábánál.