Megszavazták: Török Zsolt nevét veszi fel a Gyerekpark

Az aradi helyi tanács szerdai ülésén a képviselők megszavazták a díszpolgári cím odaítélését Daniela Dodean-Monteiro asztaliteniszezőnek, illetve a Gyerekpark átnevezését Török Zsolt-parkra, az idén elhunyt alpinista emléke iránti tisztelet jeléül.

A Maros-parti gyerekpark átnevezésének ötletét az aradi hegymászó váratlan augusztusi halálának szomorú apropója adta: a mindeddig a romániai alpinizmus legnagyobb eredményének számító sikeres Nanga Parbat-expedíció vezetője a Fogarasi-havasokban zuhant le sziklamászás közben.

Török Zsolt 45 éves volt, halála a második házassága napja után egy hónappal következett be.

Daniela Dodean-Monteiro a női asztalitenisz-válogatottal idén megvédte 2017-es Európa-bajnoki címét. Emellett az aradi születésű sportoló 2009-ben és 2012-ben is Eb-győztes lett női párosban, 2016-ban pedig a budapesti kontinensviadalon férjével, a portugál Joao Monteiróval az oldalán vegyes párosban szerzett aranyérmet (az övék az első Eb-győztes családi vegyes páros). A 31 éves pingpongozó emellett több mint fél tucat ezüst- és bronzérmet nyert egyéniben a különböző világ- és európai versenyeken, és részt a 2016-os nyári olimpiai játékon.

A sportolónak decemberben ünnepélyes keretek között nyújtják át a kitüntetést.

A rovatból ajánljuk:

Bevált az 1 lejes napjegy a városháza szerint
Augusztus elsejétől 24 óráig érvényes, mindössze 1 lejbe kerülő jeggyel lehet utazni a tömegközlekedési vállalat (CTP) autóbuszaival és villamosaival Aradon és az elővárosi útvonalakon. Az eladott jegyek száma majdnem megháromszorozódott, a bérleteké majdnem megduplázódott.
Adománygyűjtés az eredeti Fábián Gábor-szobor újbóli felavatására
Évtizedeken keresztül elveszettnek hitték, de a Kultúrpalota felújításakor előkerült a múzeum raktárából.
Az Aradi Magyar Napok programja
A szervezők által eddig közzétett részletes programokat ismertetjük.
Választható tantárgy lesz a középiskolában a csillagászat [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász és középiskolai tanár szerint mindenkit lenyűgözi a csillagászat.