Március 29-én indul az iskolai beiratkozás [AUDIO]

Jövő héten, március 29-én kezdődik a beiratkozás a 2021–2022-es tanév előkészítő osztályaiba.

A szülőknek az első körben egy hónapjuk lesz, hogy a szeptemberben iskolás korúvá váló gyerekeiknek kiválasszák a leendő iskolát.

Arad megyében mintegy 3400-an kezdik majd meg a „nulladikot”, ez majdnem 188 és „fél” osztályt jelent. Közülük 154 kisdiákra számítanak a magyar tagozatokon vagy az önálló magyar iskolákban, ez a gyerekszám nem egészen 12 osztályra elegendő.

Azért nem beszélhetünk kerek számokról, vagyis teljes osztályokról, mert az alacsony létszám miatt van, ahol összevont csoportokban kezdik meg a tanítást, hiszen előfordul, hogy csak egy-két diákot íratnak előkészítőbe. A kis létszám a vegyes házasságokra, a beolvadásra, a román iskolaválasztásra egyaránt visszavezethető, de a legfőbb ok a kevés gyerek – mondja Pellegrini Miklós, Arad megye főtanfelügyelő-helyettese, akivel Pataky Lehel Zsolt beszélgetett.

Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adásában elhangzott interjút:

A rovatból ajánljuk:

Nagy sikernek örvendett a napközi tábor a pasztorációs központban [AUDIO]
Az első ízben meghirdetett táborba több mint negyvenen jelentkeztek, ami arra utal, hogy van igény az olyan programokra is, amelyeken a kézügyesség, a barkácsolás, a közös játék mellett a hitéletre, a keresztény értekre is hangsúlyt fektetnek.
Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztustól Aradon lesz a legolcsóbb a tömegközlekedés, és az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.