Lemondott az egyik alprefektus azt követően, hogy a PSD kilépett a kormányból

Marius Sulincean

Marius Sulincean volt alprefektus | Fotó: Facebook/Marius Sulincean

Marius Sulincean, Arad megye szociáldemokrata párti (PSD) alprefektusa kedden benyújtotta lemondását, amelyet saját megfogalmazása szerint „mélyen politikai gesztusnak” szán az aktuális kormány „rossz irányba tartó” működésével szemben.

Sulincean az Agerpresnek elmondta, hogy már hétfőn jelezte a prefektusnak távozási szándékát, a hivatalos lemondást pedig kedd reggel nyújtotta be. Később közösségi oldalán úgy fogalmazott: meggyőződése, hogy „a politika és a kormányzás az emberekről kell szóljon, és az emberekért kell történjen”.

Bejegyzésében élesen bírálta Ilie Bolojan nemzeti liberális (PNL) miniszterelnököt is, akit azzal vádolt, hogy „eltávolodott az ország szükségleteitől és törekvéseitől”, és szerinte a jelenlegi irány „korrekcióra szorul”.

A lemondással kapcsolatban Mihai Pașca, Arad megye PNL-s prefektusa szintén az Agerpresnek úgy nyilatkozott: együttműködésük „korrekt” volt, ugyanakkor Sulincean helyzete tarthatatlanná vált, miután a PSD kilépett a kormánykoalícióból, és bejelentette, hogy – a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) közösen – bizalmatlansági indítványt támogat a kormány ellen.

 

„Köszönöm az együttműködést, korrekt kapcsolatunk volt. Úgy gondolom, hogy amint a PSD kezdeményezte a kormány leváltását célzó eljárást, nehézzé vált számára, hogy alprefektusként továbbra is ezt a kormányt képviselje” – fogalmazott Pașca.

Arad megye másik alprefektusi tisztségét az RMDSZ által javasolt Tóth Csaba tölti be, aki korábban négy évi prefektus volt.

A rovatból ajánljuk:

Bevált az 1 lejes napjegy a városháza szerint
Az eladott jegyek száma majdnem megháromszorozódott, a bérleteké majdnem megduplázódott.
Adománygyűjtés az eredeti Fábián Gábor-szobor újbóli felavatására
Évtizedeken keresztül elveszettnek hitték, de a Kultúrpalota felújításakor előkerült a múzeum raktárából.
Az Aradi Magyar Napok programja
A szervezők által eddig közzétett részletes programokat ismertetjük.
Választható tantárgy lesz a középiskolában a csillagászat [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász és középiskolai tanár szerint mindenkit lenyűgözi a csillagászat.