Kormányhatározat a kisvarjasi és az ottlaki határátkelőhelyek megnyitásáról

A román kormány szerdai ülésén határozatban fogadta el a tavaly áprilisban Gyulán kötött magyar–román kormányközi megállapodást a Kisvarjas–Dombegyház és Ottlaka–Elek ideiglenes határátkelőhelyek rendszeres nyitva tartásáról.

A határozat értelmében az eddig szombatonként 9–17 óra között használt átkelőhelyek ezután mindennap 8–20 óra között tartanak nyitva (magyarországi idő szerint 7–19 óra között). Ez jelentősen lerövidíti a távolságot és a várakozási időt a határ menti szomszédos települések között.

A két Arad megyei határátkelőhelyet 2017 februárjában nyitották meg ideiglenes jelleggel (a Nagylak–Csanádpalota és a Feketegyarmat–Dénesmajor átkelőkkel együtt), a helybeliek azóta is várták az állandósítást.

A kormány honlapján olvasható határozatban nem szerepel, hogy mikortól nyílnak meg a határátkelők, de amint részleteket tudunk meg, frissítjük cikkünket.

A rovatból ajánljuk:

Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A következő hetekben tovább romolhat a helyzet, és a szárazság várhatóan szeptember végéig tart. Ezért a vízügyi szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy a rendelkezésre álló vizet „ésszerűen és takarékosan” használják.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.
Szerdától ismét használhatja a nagyközönség a belvárosi sportpályát
Több mint 7000 négyzetméteren sokféle sportágat lehet űzni a várhíd lábánál.