Korlátozott számban fogadhatnak vendégeket az éttermek és a játékszalonok

Mivel pénteken 3 ezrelék alá esett a koronavírus-fertőzés utóbbi két hétben regisztrált aránya, és lejárt a 3 ezrelék felett elrendelt szigorítások 14 napos határideje is, május elsejétől, szombattól több szigorításon is enyhítenek Aradon – közölte a megyei vészhelyzeti bizottság (CJSU).

A koronavírus-járvány elleni óvintézkedésekről szóló kormányhatározat értelmében szombattól az éttermek beltéri egységeiben és az előadótermekben is fogadhatnak vendégeket a kapacitás legfeljebb 30 százalékos kihasználtsága mellett, és ugyanilyen feltételekkel újranyithatnak a szerencsejáték-termek is.

Megszűnik a fitnesz- és edzőtermek kihasználtságának 50 százalékos határára, illetve az uszodák megnyitására vonatkozó tilalom is. Az aradi bolhapiac nem élelmiszerjellegű termékeket árusító részén is újrakezdhetik a tevékenységet, és az autópiac is megnyithatja kapuit.

„A koronavírus-fertőzések száma folyamatosan csökken, aminek köszönhetően eljutottunk oda, hogy újrakezdhetünk néhány kellemes tevékenységet, társadalmi életet élhetünk, de nem szabad óvatlannak lennünk, mert a betegség továbbra is köztünk van, a súlyos esetekkel sajnos még mindig tele a kórház. Az egyéni és közösségi elővigyázatosságból ne engedjünk, most, az ortodox húsvéti ünnepek alkalmával sem, de mindenekelőtt igényeljük az oltást, ez a legfontosabb megelőzési módja a fertőzésnek” – idézte a CJSU közleménye Tóth Csaba Arad megyei prefektust.

Az RMDSZ-es kormánymegbízott emlékeztetett, hogy most már várakozási idő nélkül is lehet regisztrálni az oltásra, sőt Aradon is megkapható a vakcina előjegyzés nélkül is, és arra kért mindenkit, aki még nem tette meg, hogy igényelje a vakcinát.

A rovatból ajánljuk:

Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztus elsejétől Aradon lesz a legolcsóbb az országban a tömegközlekedés: a villamosokra és autóbuszokra érvényes napijegy 1 lejbe kerül majd, emellett az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes lesz az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.