Kitüntetéseket adtak át az Ápolók Nemzetközi Napján

Détári Attila

Détári Attila rohammentőst is kitüntették | Fotó: Facebook/Détári Attila

Az Ápolók Nemzetközi Napját minden évben május 12-én ünneplik világszerte, amely a modern ápolóképzés megalapítója, Florence Nightingale 1820-as születésnapjához kötődik.

Ez alkalomból több egészségügyi asszisztenst, mentőápolót is kitüntettek Aradon az egykori vármegyeházán tartott ünnepségen, köztük Détári Attilát is, akivel korább interjút is készítettünk a mentős hivatásról.

Ez a nap az egészségügyi szakdolgozók áldozatos munkájára, a betegekért végzett elhivatott tevékenységére és a szakma fontosságára hívja fel a figyelmet. A napot Florence Nightingale (a „lámpás hölgy”) emlékére tartják, aki a krími háború idején modernizálta a betegellátást. A cél a társadalom figyelmének felhívása az ápolók nélkülözhetetlen szerepére az egészségügyi ellátórendszerben.

Ezen a napon külön köszönet illeti azokat az ápolókat, nővéreket és szakdolgozókat, akik szaktudásukkal és emberségükkel segítik a betegeket.

  • Alább meghallgathatják a Détári Attilával még 2022-ben készült interjút:

 

A rovatból ajánljuk:

Bevált az 1 lejes napjegy a városháza szerint
Az eladott jegyek száma majdnem megháromszorozódott, a bérleteké majdnem megduplázódott.
Adománygyűjtés az eredeti Fábián Gábor-szobor újbóli felavatására
Évtizedeken keresztül elveszettnek hitték, de a Kultúrpalota felújításakor előkerült a múzeum raktárából.
Az Aradi Magyar Napok programja
A szervezők által eddig közzétett részletes programokat ismertetjük.
Választható tantárgy lesz a középiskolában a csillagászat [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász és középiskolai tanár szerint mindenkit lenyűgözi a csillagászat.