Kisiratoson a legnagyobb a fertőzöttségi arány Arad megyében

Az Arad Megyei Vészhelyzeti Bizottság (CJSU) szombat kora délutáni jelentése szerint jelenleg hat településen nagyobb három ezreléknél a koronavírus-fertőzöttségi arány az elmúlt 14 napban, így ezeken az úgynevezett vörös forgatókönyv lép életbe.

A tájékoztatás szerint Arad megyében a legnagyobb a fertőzöttségi arány Kisiratoson: 6,34 ezrelék. Mivel márciustól nem közlik közigazgatási egységekre lebontva az új pozitív eseteket, csak saccolni lehet, hogy például Kisiratoson – a lakosság száma alapján – 6-7 koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak az elmúlt két hétben.

A vörös forgatókönyv szerint az érintett településeken a vendéglátóhelyeknek be kell zárniuk, illetve csak elvitelre szolgálhatják ki a klienseket.

Az érintett községek és városok:

  • Kisiratos 6,34‰
  • Sofronya 4,38‰
  • Kürtös 3,70‰
  • Halmágycsúcs 3,58‰
  • Pécska 3,36‰
  • Arad 3,26‰

Megyeszerte egyébként 135 új megbetegedést jelentettek szombaton, így a járvány kezdete óta 17 882-re nőtt a nyilvántartott pozitív esetek száma, ezek közül 16 218 személyt gyógyultnak nyilvánítottak (az utóbbi 24 órában 41 személy lett újra egészséges). Arad megyében összesen 687 halálesetet hoztak összefüggésbe a koronavírussal, ebből egy haláleset történt az elmúlt napban. A aktív esetek száma jelenleg 977; kórházi elkülönítésben 195-en, házi elkülönítésben 782-en vannak, karanténban 2410 személy van jelenleg a megyében.

Országszerte egyébként 4064 új koronavírusos megbetegedést igazoltak az utóbbi egy napban, az új esetekkel 824 995-re nőtt a diagnosztizált fertőzöttek száma egy év alatt; 754 335 fertőzöttet gyógyultnak nyilvánítottak.

A rovatból ajánljuk:

Nagy sikernek örvendett a napközi tábor a pasztorációs központban [AUDIO]
Az első ízben meghirdetett táborba több mint negyvenen jelentkeztek, ami arra utal, hogy van igény az olyan programokra is, amelyeken a kézügyesség, a barkácsolás, a közös játék mellett a hitéletre, a keresztény értekre is hangsúlyt fektetnek.
Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztustól Aradon lesz a legolcsóbb a tömegközlekedés, és az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.