Kétezer lejes bírságot is kaphat, aki állatokat etet közterületen

madarak

Sokba kerülhet az állatok etetése | A helyi rendőrség által közreadott illusztráció

Az Aradi Helyi Rendőrség kedden közleményben tisztázta a közterületen történő állatetetésre, valamint a pihenőövezetekben és az éjszakai időszakokban a köznyugalom biztosítására vonatkozó jogszabályi előírások alkalmazását.

A tájékoztatást az indokolta, hogy az utóbbi időben sok bejelentést kaptak, főleg a lakóközösségektől, amelyek a szabályok értelmezésével és betartásával kapcsolatban kértek tisztázást – írta a helyi rendőrség.

A 208/2011-es helyi tanácsi határozat, amely a gazdátlan állatok megjelenésének és elszaporodásának megelőzését szabályozza a megyeszékhely területén, kimondja:

  • az állatok közterületen történő etetésének vagy itatásának olyan formája, amely a lakosság számára kellemetlenséget okoz, illetve a köznyugalmat zavarja, akár 2000 lejig terjedő bírsággal is sújtható;
  • a rendelet tilt minden olyan tevékenységet, amely a pihenésre kijelölt területeken vagy az éjszakai órákban zajt, rendzavarást vagy más jellegű zavaró hatást idéz elő.

Ezek a helyi előírások kiegészítik a 205/2004-es állatvédelmi törvényt, amely meghatározza az állatok – legyenek azok gazdátlanok vagy sem – életkörülményeire és jólétére vonatkozó kötelezettségeket.

A közterületen történő állatetetés csak felelősségteljes módon végezhető, úgy, hogy ne keletkezzen szemét, ne alakuljanak ki higiéniai problémák, és ne okozzon kellemetlenséget sem a járókelőknek, sem a környék lakóinak.

Az élelmiszermaradékok hátra hagyása szankciót vonhat maga után a helyi közterületgazdálkodási szabályok értelmében, ezért az etetést követően a terület megtisztítása kötelező.

A helyi rendőrség közrendvédelmi és közösségi felügyeleti szolgálata 2025-ben 15 bírságot szabott ki a 208/2011-es határozat előírásainak megsértése miatt. Emellett a közterületfenntartó vállalat keretében működő sintérszolgálattal együttműködve 12 akciót szerveztek a kóbor kutyák befogására, amelyek során 16 állatot szállítottak be a Bodrogi úti menhelyre.

A rovatból ajánljuk:

Bevált az 1 lejes napjegy a városháza szerint
Augusztus elsejétől 24 óráig érvényes, mindössze 1 lejbe kerülő jeggyel lehet utazni a tömegközlekedési vállalat (CTP) autóbuszaival és villamosaival Aradon és az elővárosi útvonalakon. Az eladott jegyek száma majdnem megháromszorozódott, a bérleteké majdnem megduplázódott.
Adománygyűjtés az eredeti Fábián Gábor-szobor újbóli felavatására
Évtizedeken keresztül elveszettnek hitték, de a Kultúrpalota felújításakor előkerült a múzeum raktárából.
Az Aradi Magyar Napok programja
A szervezők által eddig közzétett részletes programokat ismertetjük.
Választható tantárgy lesz a középiskolában a csillagászat [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász és középiskolai tanár szerint mindenkit lenyűgözi a csillagászat.