Ismét kötelező maszkot viselni Arad megyében a zsúfolt közterületeken

Szeptember 16-tól, csütörtöktől ismét kötelező a maszk viselése a piacokon, vásártereken, busz- és villamosmegállókban, valamint az oktatási intézmények százméteres körzetében – továbbította az Arad Megyei Prefektúra a megyei vészhelyzeti bizottság (CJSU) szerda délutáni határozatát.

Az intézkedéssel a koronavírus-járvány további terjedését szeretnék megakadályozni, vagy legalább a fertőzés ütemét lassítani. A Tóth Csaba prefektus, a CJSU elnöke által aláírt közleményben megjegyzik: az országos vészhelyzetet meghosszabbító kormányrendelet értelmében a megyei vészhelyzeti bizottságok saját hatáskörükben dönthetnek a járványügyi intézkedésk szigorításáról vagy enyhítéséről, Arad megyében pedig ez alapján rendelték el a maszkviselési kötelezettség újbóli bevezetését.

A közegészségügyi igazgatóság (DSP) szerdai jelentése szerint például a megyeszékhelyen az utóbbi 14 napban 1,04 ezrelék volt a fertőzöttségi arány (184 aktív eset), míg egy héttel korábban ennek kevesebb, mint a fele (0,45 ezrelék). Tóth Csaba szerint a hirtelen növekvő esetszám aggodalomra ad okot, emiatt indokolt a megelőző intézkedések foganatosítása.

A rendelkezés értelmében piacokon, vásártereken, busz- és villamosmegállókban, a tömegközlekedési járműveken, továbbá a „potenciálisan zsúfolt” közterületeken kötelező védőmaszkot viselni. Minden önkormányzatnak kötelessége meghatározni azokat a köztereket, ahol ezt a szabályt be kell tartani, és erről tájékoztatni kell a lakosságot az ismert hirdetőfelületeken, a helyi polgármesteri hivatalok közlönyeiben, a város- és községházák internetes honlapjain.

Arad, Forray utca | Archív felvétel

A közleményben azt írták, hogy a tanintézmények „100 méteres körzetében várakozó személyek" is kötelezően védőmaszkot kell viseljenek csütörtöktől. Hozzátették, hogy a zárt nyilvános helyeken, bevásárlóközpontokban, üzletekben, munkahelyen (néhány kivételtől eltekintve) és a tömegközlekedési eszközökön eddig is kötölező volt és az is marad a maszkviselés.

Tóth Csaba ismét felhívta a figyelmet a koronavírus elleni védőoltás beadásának fontosságára, a fertőzés elkerülésének legjobb módjának nevezve az oltást.

A rovatból ajánljuk:

Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.
Szerdától ismét használhatja a nagyközönség a belvárosi sportpályát
Több mint 7000 négyzetméteren sokféle sportágat lehet űzni a várhíd lábánál.