Ismét használhatják a Maros vizét itatásra, öntözésre

Maros

A Maros Aradnál | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Az Arad megyei vészhelyzeti bizottság július elsejei hatállyal feloldotta az itatási és öntözési tilalmat a Maros vizéből, miután csökkent a folyó sókoncentrációja.

Mihai Pașca prefektus – mint a vészhelyzeti bizottság elnöke – kedden közleményben jelentett be, hogy a mérések beigazolták, a Maros vizének sókoncentrációja „a normális határétékekhez közelít”, ezért feloldják a folyó vizének öntözésre és állatok itatására való használatának tilalmát.

A korlátozást június 19-én vezették be, miután Soborsin környékén, ahol a folyó eléri a megyehatárt, „a megengedett határétéket megközelítő” sótartalmat mértek a vízben. Mint köztudott, a parajdi sóbányába májusban tört be a felette folyó Korond-patak vize, és az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét, az abból kimosott sót pedig a Korond-patak tovább vitte a Kis-Küküllőbe, s onnan a Marosba.

Arad megye kormánymegbízottja közölte: a sókoncentráció csökkenése mellett az aszály miatt is a tilalom feloldása mellett döntöttek, mert „mind az állatoknak, mind a földeknek szükségük van a vízre”. 

A rovatból ajánljuk:

Bevált az 1 lejes napjegy a városháza szerint
Az eladott jegyek száma majdnem megháromszorozódott, a bérleteké majdnem megduplázódott.
Adománygyűjtés az eredeti Fábián Gábor-szobor újbóli felavatására
Évtizedeken keresztül elveszettnek hitték, de a Kultúrpalota felújításakor előkerült a múzeum raktárából.
Az Aradi Magyar Napok programja
A szervezők által eddig közzétett részletes programokat ismertetjük.
Választható tantárgy lesz a középiskolában a csillagászat [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász és középiskolai tanár szerint mindenkit lenyűgözi a csillagászat.