Hivatalos: kötelező a maszk kültéren 6 ezrelékes fertőzöttség felett

Megjelent a Hivatalos Közlönyben az egészségügyi és a belügyminisztérium közös rendelete a kültéri maszkviselés szabályairól: e szerint azokon a településeken, amelyeken az elmúlt 14 napban elérte vagy meghaladta a 6 ezreléket koronavírus-fertőzöttek aránya, szabadtéren is kötelező maszkot hordani.

Az Arad Megyei Prefektúra tájékoztatása szerint a rendelkezés szerdán jelent meg a közlönyben, és mától hatályos a következő településeken: Ópálos, Bélárkos (Archiș), Borossebes, Kovászi, Apáti, Zádorlak, Fakert, Berzova, Lippa, Zabrány, Marosaszó (Ususău), Ignafalva (Ignești), Tótvárad (Vărădia de Mureș), Batta, Öthalom és Arad. Angyalkúton pénteken lép érvénybe a rendelkezés.

Emellett Tóth Csaba prefektus a közleményben felhívta a figyelmet, hogy a megyei vészhelyzeti bizottság határozata értelmében minden településen kötelező a maszk használata a zsúfolt köztereken, busz- és villamosmegállókban, vagy a tanintézmények közelében.

A kültéri maszkhasználat kötelezettsége akkor szűnik meg, amikor a fertőzöttségi arány 5,5 ezrelék alá esik.

Egyébként ott, ahol 7,5 ezrelék fölé emelkedett a fertőzöttségi arány – így Aradon is – a hét minden napján életbe lép az éjszakai kijárási tilalom, 20 órától reggel 5-ig. A koronavírus ellen beoltottak vagy a betegségen az elmúlt fél évben átesettek mentesülnek ez alól, mások viszont csak felelősségvállalási nyilatkozattal hagyhatják el otthonukat a jelzett időben, és csak alapos indokkal.

Tóth Csaba érdeklődésünkre elmondta: a törvényben nem szerepel, hogy a beoltott szülők társaságában lévő 12 évesnél fiatalabb gyereknek kell-e vagy sem felelősségvállalási nyilatkozat, ezért a félreértések elkerülése végett azt javasolja, hogy „legyen kéznél”.

Felelőssévállalási nyilatkozat letölthető alább:

A rovatból ajánljuk:

Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy a rendelkezésre álló vizet „ésszerűen és takarékosan” használják.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.
Szerdától ismét használhatja a nagyközönség a belvárosi sportpályát
Több mint 7000 négyzetméteren sokféle sportágat lehet űzni a várhíd lábánál.