Gyoroki reformátusok: kis gyülekezet nagy elszántsággal [AUDIO]

Jelentős összegben kaptak támogatást az Arad megyében működő történelmi magyar egyházak a román vallásügyi államtitkárságtól a templomok és más egyházi ingatlanok, közösségi terek felújítására, illetve kialakítására.

A legtöbb esetben szórványgyülekezetekhez jut a pénz, olyan településekre, amelyeken a hívek száma maroknyi, így szóba sem jöhet az, hogy önerőből újítsák meg a templomokat.

Az egyik ilyen egyházközség a gyoroki református gyülekezet, amely a templom padjainak újjáépítésére pályázott, és nyert is támogatást. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhetően idén a magyar egyházak az eddiginél valamivel több pénzt kapnak – mondja Faragó Péter parlamenti képviselő, akit Pataky Lehel Zsolt is elkísért Arad-Hegyaljára, a gyoroki református templomhoz.

Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készített riportot:

A rovatból ajánljuk:

Adománygyűjtés az eredeti Fábián Gábor-szobor újbóli felavatására
A szobrot az impériumváltás után, 1934. szeptember 4-én éjjel ismeretlen tettesek ledöntötték, utána a polgármesteri hivatalban őrizték, majd eltűnt a szem elől. Évtizedeken keresztül úgy tudták, hogy elveszett, de 2023 őszén, a Kultúrpalota felújításakor előkerült a múzeum raktárából.
Az Aradi Magyar Napok programja
A szervezők által eddig közzétett részletes programokat ismertetjük.
Választható tantárgy lesz a középiskolában a csillagászat [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász és középiskolai tanár szerint mindenkit lenyűgözi a csillagászat.
Föld alatti tűz pusztít a Maros-ártéren [VIDEO]
Már 30 hektárnyi területen ment tönkre az őshonos növényzet az egy éve tartó izzásban.