Falak mögött – Arad épített örökségének védelme

Építészeti-műemlékvédelmi előadásra várja az érdeklődőket a Mathias Corvinus Collegium Aradi Képzési Központja november 18-án, kedden 18 órától. Alább az MCC beharangozóját közöljük.

Arad mai központját egy szerencsés korszakban építették. A 19. században, különösen a kiegyezés után sikeresen találkozott az igényesség, az akarat és az anyagi háttér, aminek eredményeként impozáns épületekkel gazdagodott. Ennek okán a város nagyszámú műemlékkel rendelkezik, számos klasszicista, eklektikus, neoreneszánsz, szecessziós épületet emeltek. A belváros épített öröksége igen jelentős, az elmúlt években több kezdeményezés indult ezek restaurálásra és ezáltal az idegenforgalmi potenciál növelésére. Ezek egy része sikeres volt, másik része kevésbé. 

Az előadás célja a restaurálások bonyodalmai mögé való bepillantás. Szó lesz a jogi háttérről, a városi szervek szerepéről, illetve arról, hogy a civilek mit tehetnek az épített örökség átörökítése érdekében, a politikum, a szakemberek, illetve a civil szervezetek szerepéről a városkép megőrzésében.

Bepillantást kaphatunk abba is, hogy más városokban milyen eredmények és tapasztalatok vannak ezen a téren. 

A város épített örökségének védelme mindannyiunk felelőssége, ápolásához pedig civil kiállásra, igényességre és polgári magatartásra van szükség. Mindennek emlékezetpolitikai jelentősége is van, hiszen a lokális öntudatban jelentős szerepet játszik. 

Résztvevők:   

  • Dr. Erhardt Gábor Pro Architectura és Ybl-díjas építész, az MCC Építészet és Emlékezet Műhelyének vezetője
  • Bognár Levente, Arad korábbi alpolgármester
  • Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke

Időpont: 2025. november 18., kedd, 18 óra, helyszín: a Mathias Corvinus Collegium Aradi Képzési Központja (Dezső/Iustin Marșieu utca 39. szám).

Kérik, a részvételi szándékát ezen űrlap kitöltésével jelezzék.

A rovatból ajánljuk:

Bevált az 1 lejes napjegy a városháza szerint
Augusztus elsejétől 24 óráig érvényes, mindössze 1 lejbe kerülő jeggyel lehet utazni a tömegközlekedési vállalat (CTP) autóbuszaival és villamosaival Aradon és az elővárosi útvonalakon. Az eladott jegyek száma majdnem megháromszorozódott, a bérleteké majdnem megduplázódott.
Adománygyűjtés az eredeti Fábián Gábor-szobor újbóli felavatására
Évtizedeken keresztül elveszettnek hitték, de a Kultúrpalota felújításakor előkerült a múzeum raktárából.
Az Aradi Magyar Napok programja
A szervezők által eddig közzétett részletes programokat ismertetjük.
Választható tantárgy lesz a középiskolában a csillagászat [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász és középiskolai tanár szerint mindenkit lenyűgözi a csillagászat.