„Ellopott” emlékjelek nyomában [AUDIO]

Az első világháború utáni román közigazgatás beavatkozása nyomán több magyar és osztrák emlékjel „átalakult”.

Három éven át tartó kutatómunka eredményeként 90 olyan emlékjelet kutatott fel a Bánságban és a közvetlen szomszédságában Bodó Barna temesvári politológus, egyetemi tanár, amelyek a történelmi Magyarországhoz, az Osztrák-Magyar Monarchiához kötődtek, de amelyek az első világháború utáni román közigazgatás beavatkozása nyomán, eltűntek vagy „átalakultak”.

Ezekről előadást is tartott az aradi Kölcsey Egyesület és az Arad Megyei Múzeum által közösen szervezett, A tábornokok útja című történész-konferencián, az Aradi Magyar Napok keretében.

Pataky Lehel Zsolt az előadás után kérte mikrofon elé Bodó Barnát. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adásában elhangzó beszélgetést:

 

A rovatból ajánljuk:

Adománygyűjtés az eredeti Fábián Gábor-szobor újbóli felavatására
A szobrot az impériumváltás után, 1934. szeptember 4-én éjjel ismeretlen tettesek ledöntötték, utána a polgármesteri hivatalban őrizték, majd eltűnt a szem elől. Évtizedeken keresztül úgy tudták, hogy elveszett, de 2023 őszén, a Kultúrpalota felújításakor előkerült a múzeum raktárából.
Az Aradi Magyar Napok programja
A szervezők által eddig közzétett részletes programokat ismertetjük.
Választható tantárgy lesz a középiskolában a csillagászat [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász és középiskolai tanár szerint mindenkit lenyűgözi a csillagászat.
Föld alatti tűz pusztít a Maros-ártéren [VIDEO]
Már 30 hektárnyi területen ment tönkre az őshonos növényzet az egy éve tartó izzásban.