Autentikusabbá tették a Tornyai Tájházat [AUDIO]

Tavasszal beindult az élet a Tornyai Tájházban. A koronavírus-járvány és a pandémia terjedése ellen hozott hatósági intézkedések miatt tavaly és tavalyelőtt nem, vagy csak korlátozott keretek között tarthattak rendezvényeket a magyar–román határ mellett lévő magánmúzeumban.

Tóth Piroska és Suttyák András 17 évvel ezelőtt nosztalgiából, a felmenők iránti tiszteletből mentették meg az alföldi paraszti élet néhány szobányi emlékét, az egykori háztáji gazdaságokban használatos eszközöket. A gyűjtemény fokozatosan nőtt és híre ment, manapság visszatérő látogatóik vannak a megye- és az országhatáron túlról is.

Nemcsak nézelődni, kíváncsiskodni lehet a gyűjteményben, hanem foglalkozásokat is szerveznek, kipróbálható a szövés a rokkán, kendert is tilolhatnak vagy kukoricát morzsolhatnak azok, akik nem riadnak vissza a kétkezi munkától. Osztály- és munkaközösségek keresik fel rendszeresen a tájházat, hogy feltöltődjenek a népi környezetben és a házigazdák szíves vendéglátásától.

A tájház működtetésére létrejött Pro-Pir-Kult Egyesülettel, pályázati támogatásból idén fejlesztéseket is végeztek a portán, hogy még autentikusabb környezetben fogadhassák az érdeklődőket. Erről és az idei tevékenységekről beszélgetett Pataky Lehel Zsolt a Tornyai Tájház társalapítójával, Tóth Piroskával. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút (a lejátszó gombra való kattintással indul):

A rovatból ajánljuk:

Bevált az 1 lejes napjegy a városháza szerint
Az eladott jegyek száma majdnem megháromszorozódott, a bérleteké majdnem megduplázódott.
Adománygyűjtés az eredeti Fábián Gábor-szobor újbóli felavatására
Évtizedeken keresztül elveszettnek hitték, de a Kultúrpalota felújításakor előkerült a múzeum raktárából.
Az Aradi Magyar Napok programja
A szervezők által eddig közzétett részletes programokat ismertetjük.
Választható tantárgy lesz a középiskolában a csillagászat [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász és középiskolai tanár szerint mindenkit lenyűgözi a csillagászat.