Átadták az Ezüstfenyő-díjakat, Túsz Ferencet is kitüntették

Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának pénteki ülésén 28 személynek adták át az Ezüstfenyő-díjat Kolozsváron.

A kitüntetéssel a magyar közösségért végzett munkát ismeri el évek óta az érdekvédelmi szövetség országos vezetősége. „Idén 19. alkalommal fejezzük ki hálánkat mindazoknak, akik a közösség megerősítéséért, összetartásáért, kultúránk és értékeink továbbörökítéséért, vagy ahogyan szimbolikusan nevezzük: a szülőföld visszaszerzéséért áldozzák életüket. Köszönjük az RMDSZ nevében!” – olvasható a szövetség közleményében.

A díjazottak között van Túsz Ferenc mérnök, az aradi Kis- és Középvállalkozások Fejlesztési Alapítványa (CEDIMMAR) elnöke és a Romániai Hegesztők Egyesülete aradi fiókjának elnöke. Túsz Ferenc alapításától fogva tagja az RMDSZ-nek, 1992–2004 között aradi önkormányzati képviselő, 2000-ben pedig alprefektusi tisztséget töltött be – olvasható az RMDSZ Arad megyei szervezetének méltatásában.

A 2020-as Ezüstfenyő-díjakat idén januárban kellett volna átadnunk, és bár rászorultunk, sok esetben hozzá is...

Közzétette: RMDSZ – 2021. szeptember 3., péntek

Az aradi Vagongyár hegesztő főmérnöke volt 1972–1993 között, illetve az Arad megyei Úszószövetség elnöke 30 éven át. Szakmai tapasztalatait, amelyeket 1972-től az Aurel Vlaicu Egyetemen szerzett a mérnöki kar hegesztő szakának professzoraként, tanulmányainak és újításainak eredményeit számos műszaki könyvben adta át az érdeklődőknek.

Balról az első Túsz Ferenc | Fotó: rmdsz.ro

Sikeres szakmai karrierje mellett a magyar közösség szolgálatában is kiemelkedő eredményeket ért el, amellyel kiérdemelte az aradi magyarság elismerését.

A díjazottak teljes névsora itt található meg.

A rovatból ajánljuk:

Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.
Szerdától ismét használhatja a nagyközönség a belvárosi sportpályát
Több mint 7000 négyzetméteren sokféle sportágat lehet űzni a várhíd lábánál.