Aradon is életbe léptek a „három ezrelékes szabályok”

Hétfőtől léptette életbe a megyei vészhelyzeti bizottság (CJSU) Aradon a koronavírus-fertőzések 3 és 6 ezrelék közötti kéthetes aránya esetén bevezetendő létszámkorlátozásokat – az intézkedések egyelőre október 10-ig maradnak érvényben.

A bizottság vasárnap délutáni ülésén ültette gyakorlatba a vonatkozó kormányhatározat előírásait, melyek értelmében Aradon az európai uniós Covid-igazolvány felmutatásához kötik az éttermek, mozik, színházak, sport- és tömegrendezvények látogatását. Az úgynevezett digitális tanúsítvánnyal a betegség elleni védettség valamely formáját kell igazolni: a védőoltás második (az egy dózisú vakcina esetén az egyetlen) adagja óta eltelt tíz napot, 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet, 48 óránál nem régebbi negatív gyorstesztet, vagy a betegségből való kigyógyulást (nem lehet régebbi 180 napnál).

A 12 évnél fiatalabb gyerekektől nem kérnek védettségi igazolást.

A sportrendezvényekre így is csak a nézőtér befogadóképességének 30 százalékára engednek be látogatókat, szabadtéri koncertek, fesztiválok pedig csak legfeljebb ezer fő részvételével tarthatók meg. A kulturális előadó-intézményekben is csak „fél házzal” mutathatók be produkciók, magánrendezvényeken pedig maximum kétszázan lehetnek.

Az éttermek és kávézók hajnali 5-től éjjel 2-ig működhetnek, de szintén csak kapacitásuk felét használhatják ki a vendégek fogadására. A bevásárlóközpontok éttermeit is elkülönítik, és oda csak Covid-igazolvánnyal szabad belépni.

Aradon egyébként hétfő kora délután 3,75 ezrelékes volt a fertőzöttség az utóbbi 14 nap adatai alapján. Sokkal rosszabb a helyzet a megye néhány településén: Apátiban (7,6), Ignafalván (7,3), Menyházán (7,28) vagy Zádorlakon (6,9), ahol meghaladta a 6 ezrelékes küszöbértéket a fertőzési arány, és már elrendelték vagy ezután elrendelik a beoltatlanokra érvényes hétvégi éjszakai kijárási tilalmat (20 óra és reggel 5 között), valamint a 18 órai boltzárat pénteken, szombaton és vasárnap.

A rovatból ajánljuk:

Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztus elsejétől Aradon lesz a legolcsóbb az országban a tömegközlekedés: a villamosokra és autóbuszokra érvényes napijegy 1 lejbe kerül majd, emellett az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes lesz az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.