Állami támogatást ítéltek meg az Arad megyei magyar egyházaknak

A vallásügy államtitkárság döntése értelmében jelentős állami támogatásban részesülnek az Arad megyei történelmi magyar egyházak – olvasható az RMDSZ sajtóközleményében.

A döntés értelmében a nagyiratosi római katolikus egyházközség 100 ezer lejt a templom teljes külső felújítására fordíthat. A gyoroki református gyülekezet 100 ezer lejt kap a templom padozatának, lépcsőzetének felújítására, valamint új ajtók vásárlására. A szentleányfalvi református gyülekezet 90 ezer lejnyi támogatásból egy közösségi terem kialakítását tervezi, amelyet terasszal és egy gyülekezeti konyhával bővít majd. Ugyanebből a támogatásból fog megvalósulni a gyülekezeti ház udvarának rendezése is.

Az újfazekasvarsándi evangélikus-lutheránus egyházközség a 100 ezer lejes támogatásból teljes tetőcserét szeretne megvalósítani. Az aradi Mosóczy-telepi római katolikus plébánia 55 ezer lejes támogatásban részesült, amelyből különböző külső felújítási munkálatokat valósít meg, valamint a templomtorony felújítását is tervezi.

„Az RMDSZ Arad megyei szervezete a kezdetektől fogva prioritásként tekint egyházaink támogatására, hiszen a hitélet szerves részét képezi Arad megyei magyar közösségünknek” – olvasható a szervezet közleményében.

A rovatból ajánljuk:

Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A következő hetekben tovább romolhat a helyzet, és a szárazság várhatóan szeptember végéig tart. Ezért a vízügyi szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy a rendelkezésre álló vizet „ésszerűen és takarékosan” használják.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.
Szerdától ismét használhatja a nagyközönség a belvárosi sportpályát
Több mint 7000 négyzetméteren sokféle sportágat lehet űzni a várhíd lábánál.