Akolitusokat avattak a minorita templomban

Ifjúsági találkozót és akolitusavatást tartott vasárnap délután az Arad-belvárosi Páduai Szent Antal Templomban – számolt be a Temesvári Római Katolikus Megyéspüspökség honlapja, a gerhardus.ro.

A fiatalok találkozóját követően a minorita templomban bemutatott szentmise keretében Pál József Csaba megyéspüspök akolitussá avatta Piklor László és Kiss Mihály állandó diakónus-jelölteket. A szentmise kezdetén a főpásztor a két jelölthöz intézve szavait úgy fogalmazott: az egyházmegyében az elsők között vállalják az akolitusi szolgálatot, ily módon mások számára is követendő példaképül válhatnak.

Az avatási szertartás keretében a megyés püspök kitért az akolitusok feladatára. „Ti az akolitusok tisztére vagytok kiválasztva, hogy azzal sajátos részt vállaljatok az egyház hivatásából. Az egyház életének csúcspontja és forrása az eucharisztia. (…) Most azt a feladatot bízzuk rátok, hogy segítsetek a papoknak és a szerpapoknak tisztségük gyakorlásában és szükség esetén megáldoztassátok a híveket, valamint a betegeket” – mondta.

A vasárnap akolitussá avatott Piklor László és Kiss Mihály, valamint az akolitusi szolgálatra már felavatott, és a szentmisén jelen lévő Baum Péter az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és a Váci Egyházmegye Diakónusképző Intézetének növendékeként folytatják tanulmányaikat.

A teljes beszámoló elolvasható a gerhardus.ro honlapon.

A rovatból ajánljuk:

Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A következő hetekben tovább romolhat a helyzet, és a szárazság várhatóan szeptember végéig tart. Ezért a vízügyi szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy a rendelkezésre álló vizet „ésszerűen és takarékosan” használják.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.
Szerdától ismét használhatja a nagyközönség a belvárosi sportpályát
Több mint 7000 négyzetméteren sokféle sportágat lehet űzni a várhíd lábánál.