Adventi gyertyagyújtás Pécskán

A Pécskai Magyar Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület szervezésében idén is meggyújtják a városháza előtt felállított adventi koszorú első gyertyáját.

Folytatva a már hagyománnyá vált Tegyük a szeretet szalmaszálát a Betlehemi jászolba! elnevezésű közösségi programot, amelyet 2017-ben indított útjára az egyesület, idén is köztéri adventi koszorút állítanak Pécskán. „Ez a közösségi, szeretet útja az elmúlt években Advent első vasárnapján vette kezdetét és Szenteste, az élő Betlehemmel zárult” – olvasható az egyesület közleményében.

Az idei évben, alkalmazkodva a koronavírus-járvány miatti szabályokhoz, nem lesz alkalom sem a közös gyertyagyújtásra, sem az élő Betlehemre, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy tartalommal töltsék meg a 2020-as év Adventjét, és a hagyományt nem hagyjuk elveszni.

„Lelki felkészülést adni és kapni jó, ezért adventi hírnökeink gondolatait, üzeneteit az adventi koszorú mellé kihelyezett táblán tudják olvasni a kedves keresztény testvérek” – írták.

Az első gyertyalángot, a hit gyertyáját, Antal Péter pécskai polgármester gyújtja meg vasárnap délben. A másodikat, a remény gyertyáját a Pécskai Reformátos Egyházközösség lelkipásztora, Tóbiás-Csíki Emőke gyújtja meg. A harmadik gyertyát, az öröm gyertyáját, a pécskai Rózsafűzér Társulat képviselője gyújtja meg. A negyedik gyertyalángot, a szeretet gyertyáját, Pál József Csaba temesvári római katolikus megyéspüspök gyújtja meg.

„Talán még soha nem vártunk így a csodára, mint ebben a beteg, rohanó, megromlott világban. (...) Sem testvér, sem barát nem nyújthat kezet, fázik és kifagy belőlünk a szeretett. Jöjj, Advent!!! Adj nekünk gyógyulást, meleget, add vissza a hitet és az életet!” – zárták az egyesület közleményét.

A rovatból ajánljuk:

Adománygyűjtés az eredeti Fábián Gábor-szobor újbóli felavatására
A szobrot az impériumváltás után, 1934. szeptember 4-én éjjel ismeretlen tettesek ledöntötték, utána a polgármesteri hivatalban őrizték, majd eltűnt a szem elől. Évtizedeken keresztül úgy tudták, hogy elveszett, de 2023 őszén, a Kultúrpalota felújításakor előkerült a múzeum raktárából.
Az Aradi Magyar Napok programja
A szervezők által eddig közzétett részletes programokat ismertetjük.
Választható tantárgy lesz a középiskolában a csillagászat [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász és középiskolai tanár szerint mindenkit lenyűgözi a csillagászat.
Föld alatti tűz pusztít a Maros-ártéren [VIDEO]
Már 30 hektárnyi területen ment tönkre az őshonos növényzet az egy éve tartó izzásban.