A Szabadság-szobornál tartják az aradi magyar végzősök ballagását

Június 4-én, pénteken kora este a Szabadság-szobornál tartják az aradi Csiky Gergely Főgimnázium végzős osztályainak ballagási ünnepségét – tájékoztatott Spier Tünde iskolaigazgató.

A koronavírus-járvány miatt tavaly elmaradt a tizenkettedikesek hagyományos búcsúztatója, de a pandémia miatt idén sem tarthatják meg a szokásos módon az iskolaudvaron minden hozzátartozó részvételével az ünnepséget. Ezért esett a választás a Szabadság-szobornak otthont adó Román–magyar megbékélés parkjára, az előírt járványügyi szabályok betartásával szervezhető meg a ballagás.

A végzősök utolsó osztályfőnöki óráit 16 órától tartják meg a tantermekben, 17 órától búcsúznak el az iskolától, majd átmennek a térre, ahol 18 órakor kezdődik az ünnepség.

Spier Tünde iskolaigazgató elmondta, hogy minden utolsó évfolyamos diák meghatározott számú meghívót kap, a hozzátartozóik csak azzal vehetnek részt a rendezvényen, illetve – az Országos Vészhelyzeti Bizottság tömegrendezvényekre vonatkozó határozata értelmében –, ha fel tudják mutatni az oltási igazolást vagy a negatív koronavírus-tesztet.

A rovatból ajánljuk:

Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztus elsejétől Aradon lesz a legolcsóbb az országban a tömegközlekedés: a villamosokra és autóbuszokra érvényes napijegy 1 lejbe kerül majd, emellett az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes lesz az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.