A jövő hónaptól megnyitják a túraútvonalakat

A megyei járványmegelőzési bizottság elnökeként Tóth Csaba Arad megyei prefektus jóváhagyta a turistaútvonalak rendbetételének megkezdését, s egyben az erdők „megnyitását” a túrázók előtt.

A kormányhivatal tájékoztatása szerint a megyei barlangi és hegyimentőszolgálat, a vadásztársaságok és az önkormányzatok engedélyt kaptak arra, hogy a sertéspestisjárvány miatt lezárt turistaútvonalakat felkészítsék a kirándulószezonra. A járványügyi bizottság február 26-án, még a volt prefektus mandátuma idején rendelte el Arad megyében az összes turistaút, erdős rész és tisztás látogatásának a tilalmát, a sertéspestis terjedésének megakadályozása céljából.

„Az ortodox húsvét és a május elseje egybeesik, és azt szeretnénk, hogy a hosszú hétvégére megnyissuk a kirándulóhelyeket, a természetjárók kimehessenek a szabadba” – idézte a közlemény Tóth Csabát.

Az érintett intézmények szerdától kezdve elvégezhetik a turistajelzések újra festését, az ösvények szabaddá tételét ott, ahol szükséges, a vadásztársaságokat pedig kérik, hogy az esetleges vaddisznótetemeket a szabályoknak előírt módon semmisítsék meg.

A rovatból ajánljuk:

Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztus elsejétől Aradon lesz a legolcsóbb az országban a tömegközlekedés: a villamosokra és autóbuszokra érvényes napijegy 1 lejbe kerül majd, emellett az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes lesz az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.