A hit és a segítségnyújtás vágya adja az erőt – 25 éves a Máltai Szeretetszolgálat kisiratosi szervezete [AUDIO]

A Máltai Ház 1998-ban kezdte meg működését | Fotók: Pataky Lehel Zsolt

A Máltai Ház 1998-ban kezdte meg működését | Fotók: Pataky Lehel Zsolt

A romániai Máltai Szeretetszolgálat kisiratosi szervezete megalapításának 25. évfordulóját ünnepelték szombaton.

A helyi római katolikus templomban tartott szentmisét követően a meghívottak a Máltai Házban, az 1998-ban megnyitott mozgássérült-otthonban emlékeztek a kezdetekre és az alapítókra, akik közül már többen nem érhették meg a jubileumi ünnepséget.

Az Arad megyei magyar határ menti községben működő Máltai Házban a mozgásukban korlátozottakat gondozzák, korosztályra való tekintet nélkül. A lakók között vannak a húszas éveikben lévők, középkorúak és természetesen idősek is, akikről családjuk nem tud a speciális igényeiknek megfelelően gondoskodni.

A Máltai Szeretetszolgálat országos vezetőségének tagjai is jelen voltak az ünnepségen, amelyről Pataky Lehel Zsolt készített beszámolót a Temesvári Rádió Magyar adása számára. Hallgassa meg:

 

 

A rovatból ajánljuk:

Bevált az 1 lejes napjegy a városháza szerint
Augusztus elsejétől 24 óráig érvényes, mindössze 1 lejbe kerülő jeggyel lehet utazni a tömegközlekedési vállalat (CTP) autóbuszaival és villamosaival Aradon és az elővárosi útvonalakon. Az eladott jegyek száma majdnem megháromszorozódott, a bérleteké majdnem megduplázódott.
Adománygyűjtés az eredeti Fábián Gábor-szobor újbóli felavatására
Évtizedeken keresztül elveszettnek hitték, de a Kultúrpalota felújításakor előkerült a múzeum raktárából.
Az Aradi Magyar Napok programja
A szervezők által eddig közzétett részletes programokat ismertetjük.
Választható tantárgy lesz a középiskolában a csillagászat [AUDIO]
Popa Armand amatőr csillagász és középiskolai tanár szerint mindenkit lenyűgözi a csillagászat.