Több mint 12 tonna hamisított mosószert vont ki a forgalomból a rendőrség

Raklapokon tárolták az árut | A rendőrség által közreadott felvételek

Raklapokon tárolták az árut | A rendőrség által közreadott felvételek

A gazdasági rendőrség 9110 kilogramm mosóport és körülbelül 3000 liter folyékony mosószert vont ki a forgalomból egy razzia nyomán, mert bebizonyosodott, hogy hamisítványról van szó.

A vegyi anyagokat egy aradi cég telephelyén találták meg, és a tulajdonos nem tudta igazolni az áru eredetét. Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság szombati közleménye szerint a mosószerek két ismert márka jelzését viselték, a rakomány feketepiaci értéke pedig megközelítette a 207 ezer lejt (majdnem 42 ezer eurót).

A hamis termékeket aradi üzleteknek adták volna tovább értékesítés céljából. Az árut lefoglalták, az ügyben bűntetőeljárást indított a rendőrség.

A rovatból ajánljuk:

Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.
Hívatlan vendég Vingán: méretes kígyót találtak egy ház udvarán [VIDEO]
A hőségben gyakrabban fordulhatnak elő vadon élő állatok a háztartások közelében.
RO-Alert ébresztette az aradiakat kedd hajnalban – ezért adták ki a riasztást [VIDEO]
Sikerült megakadályozni, hogy a lángok átterjedjenek a közeli benzinkútra.
Halálos baleset történt a Maros völgyében
Az elsősegélynyújtás ellenére sem tudták megmenteni a mikrobusz sofőrjét.
Több tonna állateledelt mentettek ki a tűzoltók az égő kamionból
Az Arad és Temesvári közötti autópályán gyulladt ki.